"Nyolcvanasok" a Csabagyöngyében - 3 kortárs művész kiállítása együtt

2019. március 2. 14:48 | Kovács Andrea

Az idén nyolcvan esztendős E. Szabó Zoltán festőművész, illetve Esztergály Keve fotós és Szunyogh Ferenc grafikus munkáiból nyílt kiállítás a Csabagyöngye Kulturális Központban pénteken. Az egykori évfolyamtársak  "Nyolcvanasok" című  közös tárlata március 28-ig látható.

 

 

E. Szabó Zoltán festőművész 1961-ben Szegeden, a tanárképző főiskolán együtt végzett két művésztársával és azóta is tartják a kapcsolatot.  Szarvas Péter polgármester köszöntőjében arról beszélt: a művészvilágban a 80 éves kor nem rendkívüli, hiszen több olyan nemzetközi és magyar művész is ismert, akik ebben az életszakaszukban még aktívak voltak. Mint mondta, reméli, hogy a most kiállító három művészbarát is több évig folytatja még az alkotó munkát.

A kiállítást megnyitó Niedzelsky Katalin arra hívta fel a figyelmet: ahogyan múlik az idő, egyre inkább rájövünk arra, hogy az ünnepeket meg kell tartani, meg kell becsülni, mert ezek összehozzák az embereket, a közösségeket. Minden kiállítást, bemutatkozást és találkozást ünnepnek nevezett, hozzáfűzve, hogy a nyolcvanadik év betöltése kifejezetten tekintélyt és tiszteletet parancsoló, szinte zavarba ejtő évforduló, amely jó alkalomnak  a számvetésre. Ilyenkor már gazdag életmű áll a művészek mögött, lehet mérleget vonni és kitekinteni –jegyezte meg.  A kiállítók a műveiket úgy válogatták össze erre a tárlatra, hogy a múltról elmerengjenek, a természet szépségeiről meséljenek, a szülőföldjükről, a korral egyre növekvő ragaszkodással valljanak – mondta Niedzelsky Katalin

 

További programok »

FEL