Kutyás bemutató, ügyességi játékok, retro kiállítás és hangulatos zene – így várták pénteken a Fília Alapítvány dolgozói az érdeklődőket.
– Ez nem egy zárt intézmény, ez egy otthon, ahova jöhetnek látogatók, és igyekszünk rendszeresen színes programokat hozni a lakóinknak, hiszen ők fizikailag már nem mindent tudnak megtenni. Többek között ezért is van ez a program, ugyanakkor számomra nagyon fontos, hogy a generációkat összekapcsoljam, mivel nagyon hasznos tud lenni, amikor élményeket osztanak meg egymással – fejtette ki Szeverényi Barbara intézményvezető.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
– Akiket csak tudunk, elbírálás alapján felveszünk ide. Azt szeretnénk, hogy valódi szeretetotthonra találjanak. Az alapítványnak ez volt a célja születésekor is, ezt feltétlenül tartani szeretnénk és mindig is ebben a szellemben akartunk működni. Mind a mai napig mindezt sikerült így fenntartani – emelte ki Frenyó László Béla, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Opauszki Zoltán a terület önkormányzati képviselője elmondta, hogy példás üzenete van a rendezvénynek, hiszen emberi sorsokról van szó, melyeket méltósággal kell kezelni.
– Fontos, hogy az intézmény kitárja a karjait és hogy képes legyen megmutatni az érdeklődőknek, a csabaiaknak, valamint a térségben élőknek azt, hogy mi az, amit ők itt tesznek az itt élő idős emberekért. Hogy milyen körülményeket biztosítanak, milyen szándékaik vannak. Hogy azok, akik a hozzátartozóik számára egy olyan otthont keresnek, ahol szakszerű, szakavatott gondoskodásban részesülhetnek az idősek, tudják és megismerhessék mindazt, amire itt számíthatnak – emelte ki a képviselő.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A kutyás bemutatóra a Dogland Segítőkutya Alapítvány két bundás önkéntese, Eperke és Frappé, révén kerülhetett sor. A szervezetnek személyes kötődése is van az otthonhoz, Eperke gazdája ugyanis maga is az intézmény dolgozója, így a kutyus felkészülése alatt sok időt töltött az idősek körében, akik nagy örömmel találkoztak ismét négylábú pajtásukkal.