Nyílt szakmai nap a Madách utcai fűszerkertben

2024. május 29. 10:45 | Such Tamás

A békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola Madách utcai fűszerkertje ebben a tanévben elnyerte az Energiaügyi Minisztérium és az Iskolakertekért Alapítvány által támogatott Országos Iskolakert-fejlesztési Program keretében pályázható Mentor Iskolakert címet. Ezzel vállalta, hogy öt éven keresztül szakmai segítséget nyújt a megye iskolakert kialakításával foglalkozó általános iskoláinak. Az első programot a közelmúltban rendezték meg az intézmény könyvtárában és fűszerkertjében.

Petri Hajnalka, az intézmény igazgatója és Pauliczky Nóra, az Iskolakertekért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjét követően az iskola énekkara egy rövid dalcsokorral kedveskedtek a vendégeknek.

– A szakmai nap első programjaként Kovácsné Szatyin Ildikó iskolakert-vezető előadását hallgathatták meg a megye több településéről érkezett pedagógusok, megismerve a fűszerkert történetét a kezdetektől napjainkig. Egyúttal a felmerülő, iskolakert kialakításával kapcsolatos kérdéseikre is választ kaptak. A szünetben a látottakról beszélgetve megkóstolhatták a friss gyógynövények felhasználásával készített teákat – mondta Petri Hajnalka.

 

Kovácsné Szatyin Ildikó

 

Hozzáfűzte, a nyílt nap következő etapja a fűszerkertben folytatódott. A vendégek körbejárhatták a magaságyásokat illatmintát vehettek a növényekről. A rovarhotel és a méhlegelő is nagy érdeklődésnek örvendett. A program végén a pedagógusok betekintést nyerhettek egy iskolakert szakköri foglalkozásába is: a szárított fűszernövények feldolgozását, csomagolását tekinthették meg.

– Zárásként mindenki elkészíthette az általa frissen szedett fűszernövény felhasználásával saját fűszerolaját, amit az iskola címkéjével látott el. A szakmai nap tanulságait, az itt kapott ötleteket, jó gyakorlatokat a vendégek magukkal vitték, hogy saját intézményükben kamatoztathassák a jövőben – tette hozzá.

 

További programok »

Itthon

Több millió forintot nyúlt le idős, hiszékeny szomszédja bankszámlájáról egy nő

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 31 éves büntetlen előéletű pusztaföldvári illetőségű, de jelenleg Ausztriában élő nővel szemben, aki a szomszédját csapta be. A járási ügyészség indítványa szerint a sértett részére okozott kárt is meg kell majd fizetnie.
10:04
FEL