A jaminai Madách utcai iskola kertje nem olyan régen, ugyani egymillió forint értékben, pályázati forrásból eszközbeszerzést hajtottak végre. A 2014-ben indult kezdeményezés eleinte zöldségeskertként funkcionált, később gyógy- és fűszernövények termesztése lett a cél. A munkát a városi önkormányzat is támogatta, és persz a diákok és szüleik segítsége, önkéntes tevékenysége is kellett a megvalósuláshoz.
– Kertünk oktatási és nevelési célokat is szolgál. A gyakorlatban bemutatni a gyerekeknek egy-egy növényt, vagy éppen a kert gondozása közben beszélni az önellátás fontosságáról, felbecsülhetetlen – mondta el a nyílt szakmai nap során előadást is tartó Kovácsné Szatyin Ildikó, kertvezető, nem mellesleg alsós tanító.

Az iskola igazgatója, Petri Hajnalka kiemelte: az iskolakerttel együtt mentorprogramot is indított az intézmény, így az iskola mint iskolakerti mentor is segítheti a többi, az Országos Iskolakert-fejlesztési Programban pályázó intézmény boldogulását, saját kertjük elindítását.
– Jelenleg is azért tartottuk ezt a nyílt napot, hogy jógyakorlatainkat, tapasztalatainkat megoszthassuk az arra nyitott kollégákkal, érdeklődőkkel. Számos könyezetóránk kapcsolódik az iskolakerthez, de van olyan magyaróra, ahol a meseolvasás, a kert autentikus környezetében zajlik le – tette hozzá az intézményvezető.
A reggeli borús, esős idő végül jobbra fordult, így a sulikönyvtárból az iskolakertbe vándorolt ki a lelkes kis társaság, hogy megcsodálja az Erzsébethelyi Általános Iskola rendezett, jól felszerelt fűszerkertjét.