Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

2022. január 17. 18:57 | behir.hu

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos iskolakert-fejlesztési program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig. A programnak köszönhetően idén összesen 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósulhat meg - jelentette be a minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A szaktárca hétfőn kiadott közleménye szerint László Tibor Zoltán elmondta, az Országos iskolakert-fejlesztési program hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő óvodások és iskolások megtanulják környezetük helyes és tudatos használatát. Hozzátette, a program eddigi három ütemében összesen 167 intézmény és legalább 20 000 gyermek érintett. Az iskolakert gyűjtőfogalom, magában foglalja az óvodák és iskolák kertjeit is, melyeket a gyerekek aktív bevonásával gondoznak. A kertek, mint szabadtéri tantermek a közösségi élményeken alapuló ismeretszerzés helyszínéül szolgálnak.

Az Országos iskolakert-fejlesztési program célja, hogy a környezettudatos szemlélet átadásával felkészítse a fiatalokat az előttünk álló környezeti kihívásokra, és naprakész információkkal, tapasztalatokkal felvértezve nagyszerű lehetőségként tekintsenek azokra - emelte ki.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a most meghirdetett pályázatra 2022. január 30-ig lehet jelentkezni, és a kiválasztás során számít a pályázatok beérkezésének sorrendje. Az érdeklődés függvényében a pályázat benyújtási határidő 2022. február 20-ig meghosszabbodhat, jelentős túljelentkezés esetén ugyanakkor a pályázat 2022. január 30-án zárul. A pályázati felhívás az Iskolakertekért Alapítvány honlapján érhető el.

László Tibor Zoltán elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az Agrárminisztérium és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával, valamint az Iskolakertekért Alapítvány koordinálásával valósul meg a program, melyben idén a PontVelem Nonprofit Kft. is közreműködik. Az Agrárminisztérium számos környezeti nevelési programja között kiemelten fontosnak tartja az iskolakert-fejlesztési program támogatását, bízva abban, hogy egyre többen felismerik zöldfelületeink, kertjeink jelentőségét - hangsúlyozta a helyettes államtitkár az AM közleménye szerint.

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL