Nyílt napokon gyakorolhattak a jövő tornászai

2020. január 29. 17:37 | D. Nagy Bence

A Torna Club Békéscsaba tehetségkutató napokat tartott januárban. A bemutatónapokon a mozogni vágyó kislányok és szüleik a klub életébe tekinthettek be.

A nyílt foglalkozások célja az volt, hogy az érdeklődő gyermekek minél fiatalabb korban megismerkedhessenek a sportággal. Fóri Márta, a Torna Club Békéscsaba elnöke elmondta, nagyon sokan már 4-5 éves korukban az egyesülethez kerülnek. „Az úgynevezett Bukfenc akadémián játékos előfoglalkozások formájában zajlanak az edzések” – tette hozzá az elnök.

Fóri Márta kiemelte, hogy a torna minden sport alapja, ezért nem lehet elég korán bevonni a gyermekeket, akik a klub foglalkozásain megtapasztalhatják a mozgás örömét és megszokhatják a légkört. A klub elnöke azt is kifejtette, hogy örömmel várják azokat is, akik csak hobbi szinten szeretnének tornával foglalkozni, és azokat is, akik mélyebben kívánják megismerni a sportágat. Ezzel kapcsolatban az is elhangzott, hogy elengedhetetlen a szülőkkel való szoros együttműködés, valamint az óvódapedagógusokkal való konzultáció, ők ugyanis naponta rálátnak a gyerekek mozgására, és felhívhatják a klub figyelmét egy-egy ígéretes tehetségre.

Vastag Levente, az egyesület egyik edzője elmondta, hogy jelenleg is több korosztály felkészítésén dolgoznak. A klubot érintő következő megmérettetés március 14-én zajlik majd, ahol kezdő, haladó és serdülő versenyzők mérik össze tudásukat. A Torna Club Békéscsaba a januári tehetségkutató napok után február 3-án és 26-án nyílt tanítási órákat tart, amelyen a sportág alapjait ismertetik meg az érdeklődőkkel.

További programok »

FEL