Nyílt napokat tart a Torna Club Békéscsaba, Varga Adriennel a fedélzetén

2022. február 1. 18:04 | Hidvégi Dávid

Nyílt tehetségkutató edzéseket tart a Torna Club Békéscsaba azzal a céllal, hogy felkutassa a jövő ígéretes tornász kislányait. Az egyesület az elmúlt időszakban nehezebb időket élt meg, hiszen a járvány miatt nem toborozhatott az óvodákban.

A Torna Club Békéscsaba a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben nem járhatott óvodákba toborozni, illetve a Bukfencparádé elnevezésű eseményét sem tarthatta meg, ami megnehezítette a helyzetét. Az egyesület célja, hogy megtartsa a jelenlegi gyereklétszámot, valamint az, hogy nyílt napokon találjon újabb tehetségeket. Az idei első ilyen alkalom január 31-én volt, a klub február 9-én és 14-én további két nyílt napon várja azokat az első osztályos, tehetséges, mozogni vágyó kislányokat, illetve szüleiket, akik betekintést szeretnének nyerni a klub mindennapi életébe.

– Ezek a nyílt napok arra valók, hogy az érdeklődők lássák, hogyan edzenek a lányok. A tornának vannak negatív hírei is, amelyeket próbálunk minél inkább eloszlatni. Biztonságos körülmények között edzünk, nem olyan feltételekkel, amelyeket  hallani lehet. Játékos formában próbáljuk a gyerekeket tanítani. Olyan eszközöket, szivacsokat használunk, amelyekkel a gyerekek testi épségét védjük – árulta el az egyesület egyik edzője, Vastag Levente.

 

A klubnál történtek strukturális változások, annak érdekében, hogy újra felépítsék a békéscsabai tornát. Visszatért az egyesület kötelékébe Varga Adrienn, aki tagja volt az 1996-os, atlantai olimpia válogatott keretnek, valamint 1998-ban ugrásban Eb-aranyat nyert Szentpéterváron. Az egykori kiváló tornász tapasztalatával szakmai vezetőként segíti a csabai klubot, illetve átvette a gyermeket váró Mitykó Bianka Szabina feladatait.

– Egy szakmai vezetést látok el kollégákkal kiegészülve. Mindenkivel foglalkozom, az előkészítő csoportokkal, azokkal az óvodásokkal, akik most indulnak Zsebibaba Országos Tornaversenyen, a kezdőkkel, haladókkal és serdülőkkel, valamint egy ifiversenyzőnkkel is. Mindenki munkáját szeretném átlátni – mondta új feladata kapcsán Varga Adrienn.

A kiváló tornászról sokat lehetett hallani az elmúlt években, hiszen a 2014-ben alapított saját egyesületével, a Szabad Torna és Sporttánc SE-vel rengeteg szép eredményt ért el. Jelenleg hatvan gyerekkel foglalkozik, Békéscsabán és Gyulán is jelen van, mint mondta ezt a munkát ugyanolyan elánnal folytatja majd, mint eddig.

– Egy kicsit félve vágtam bele a táncsportba, hiszen rokon sportág a tornával, de majdnem a táncművészet kategóriájába tartozik. Éreztem motivációt ahhoz, hogy kipróbáljam magam ebbe. Nagyon sok országos bajnoki címet nyertünk, nagyon sok különdíjat kaptunk. Koreográfus díjat kaptam, legutóbb pedig a legtechnikásabb egyesület díját vehettük át. Jók a nemzetközi eredményeink is, világ- és Európa-bajnokságokon nyertünk és álltunk többször dobogón – mesélte az egyesületéről.

A Torna Club Békéscsaba elnöke, Fóri Márta kereste meg a közös munka kapcsán. Elárulta: ugyan érezte, hogy egyszer eljöhet ez a pillanat, de egy kicsit félve vágott bele a beszélgetésbe. Mint mondta: nehéz döntés volt, hiszen nagyon jó időbeosztás kell ahhoz, hogy a klubnál, a saját egyesületénél és mint családanya egyformán helyt tudjon állni.

– Nem egyedül döntöttem. Átbeszéltem a párommal, családommal és a sportegyesületem gyerekeivel, illetve felhívtam a volt edzőmet is. Továbbá szövetségi és képviselői részről is kaptam bátorítást. Mindenki mögé állt a dolognak, ami megadta a végső döntést – zárta Varga Adrienn.

További programok »

FEL