Nyílt napot tart a Torna Club Békéscsaba februárban

Hamarosan kezdetét veszi az első osztályos tornászok beiratkozása aTorna Club Békéscsabánál. Február 12-én egy nyílt napot is tartanak. 

 

 

A klub hagyományosan év elején tartja nyílt napját, amely lehetőséget ad a szülőknek arra, betekintést nyerjenek a klub életébe. A klub elnöke elmondta: ilyenkor egy nyílt edzést tartanak, amikor a kisiskolások – az 1., 2., 3., 4. osztályosok – délelőtti edzését lehet megnézni. Hozzátette: a jelentkezőknek egy többlépcsős kiválasztáson kell résztvenniük, ez alapján választják ki a legügyesebb gyerekeket.

– Az előző évekhez hasonlóan, amikor elkezdődik az iskola és óvoda szeptemberben, mi is elindítjuk a szabadidős foglalkozásainkat. Ilyen a Bukfenc Akadémia, amely biztosan sokak számára ismerősen hangzik, hiszen hosszú évtizedek óta működik. Ez lehetőséget ad az óvodás korú gyermekeknek arra, hogy szabadon mozoghassanak, ugrálhassanak, és itt már meg is történik a kiválasztás.

– A Bukfenc Akadémia csoportban még vegyesen vannak a 3-6 éves kisfiúk és kislányok. Azonban évekkel ezelőtt beindítottuk az előkészítő csoprotunkat, ahol csak lányok vannak. Ennek nagy előnye, hogy egyneműek, hasonló életkorúak és hasonlóan jó adottságúak, ezért nagyon jól lehet velük dolgozni – fogalmazott Fóri Márta.

 

Kép: Tóth Áron

 

A klub egyik edzője a mozgásforma előnyeiről beszélt:

– A torna ad egy alap állóképességet és fejleszti a kitartást. Ezzel a sporttal a gyerekek csak nyerhetnek, hiszen bármelyik sport alapjául szolgálhat – emelte ki Vastag Levente.

A Torna Clubba főként középsős és nagycsoportos kislányok jelentkezését várják.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , ,