Bukfencparádé: Akadálypálya, szivacsgödör és gumiasztal várta az ovisokat

Óvodásoknak tartottak Bukfencparádét a Torna Club Békéscsaba a Rácz Lukács tornacsarnokban, szerdán. Az egyesület nyolc alkalommal összesen 600 óvodásnak biztosít mozgási lehetőséget. Az eseményt a Hiszek Benned Program részeként szervezték meg.

A torna klub már második alkalommal adott otthont a rendezvénynek, amelyen alkalmanként közel száz gyermek vesz részt. A gyerekek különböző eszközöket és gyakorlatokat próbálhattak ki az egyesület edzőinek segítségével.

– Szeretnénk, hogy minél több élménnyel gazdagodjanak a gyerekek. Az ovisokat csoportokra bontottuk, akik 15 perces különbséggel, körforgásban próbálhatják ki a tornaszereket 5 állomáson át – fogalmazott Fóri Márta, a  Torna Club Békéscsaba elnöke. Ügyességi és erőnléti feladatok, akadálypályák, szivacsgödör és gumiasztal: ezek várták a gyerekeket a különböző állomásokon.

 

 

A békéscsabai önkormányzat közel 10 millió forint támogatást nyert a rendezvénysorozatra. A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdette meg.

– A Hiszek Benned Programban 9 millió 900 ezer forintot nyertünk el, mely hat program megvalósítására ad lehetőséget. Ezek közül az egyik legnagyobb a Bukfencparádé, itt körülbelül egy héten keresztül a város összes óvodása megfordul – összegzett Kiss Tibor, Békéscsaba kultúráért és sportért felelős alpolgármestere.

Az eseménysorozat legközelebbi állomása egy családi sportnap lesz, amelynek a CsabaPark ad majd otthont január 26-án.

Megosztás:

Címke: , , , , ,