Több, mint 100 érdeklődő diák és szülő részvételével kezdődött a nyílt nap a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégiumban.
Az iskola igazgatója köszöntőjében kiemelte: nagy örömére szolgál a sok érdeklődő és mindent megtesznek, hogy a rövid idő ellenére széles betekintést engedjenek az intézmény napi életébe. Az aktív órákra az iskola szokásainak megfelelően csoportokra osztva mehettek be a diákok és szüleik, ki-ki érdeklődésének megfelelően.
– A nyolcadikos tanulók pályaválasztás előtt fontos, hogy megismerjék azokat a lehetőségeket, amelyeket választhatnak. Éppen ezért igyekszünk mi is megmutatni mindent az iskolából, hogy milyen képzéseink vannak, milyen sajátosságok jellemzik az iskolát és ha a Közgébe szeretnék a tanulásukat folytatni, akkor milyen módon, milyen eredményekkel lehet hozzánk bejutni – emelte ki Paláncz György.
Az érdeklődők becsengetéstől kicsengetésig, akár három tanórába is betekinthettek, a csoportok egy helyen 10-15 percet töltöttek el. A nyílt napon részvevők ízelítőt kaphattak a kéttannyelvű oktatási formából is egyik másik tanteremben.
A végleges jelentkezések időpontja közeleg, bár addig még a leendő középiskolások számos középfokú intézményt meglátogathatnak. A Közgéről sem maradt még le senki: november 10-én és 19-én ismét lesz nyílt nap.