A Közgé is megtartotta nyílt napját a pályakeresők számára

2024. november 19. 16:23 | Kintner Nikolett

Nyílt napra invitálta a pályaválasztás előtt álló diákokat a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium.

Az odaérkezőket a Közgé aulájában várták táblákkal az intézmény tanulói, akik egy-egy csoportot kalauzoltak végig az épületében. Az eseményen, idén először, egykor ott végzett diákok is elmondták tapasztalataikat az összegyűlt szülőknek és gyermekeiknek.

– Nagyon jó nyelvtudásra tett szert. Maximális figyelmet kapnak a gyerekek minden pedagógus részéról – nyilatkozta Alt Judit, egy ott tanuló diák édesanyja, aki ezúttal kisebb gyermekével érkezett a nyílt napra.

Bár az intézmény alapvetően közgazdasági irányultságűú, a lehetőségek száma nem korlátozódik csupán ebbe az irányba, hiszen többek között számos orvos, pszichológus, vagy matematikus végzett az intézet falai között.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

– Már fiatalon orientációt kaptam az iskolától, ami utána egy plusz előnyt jelentett mindenkivel szemben. Igazából egy lépéssel mindenki előtt lehettem, mert én már tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, ismertem nagyjából, hogy miről szól a „közgáz”, úgyhogy én sok mindent köszönhetek ennek az iskolának – fejtette ki Polyák Ádám egykori tanuló, aki jelenleg üzleti elemzőként és folyamatmenedzsment tanácsadóként dolgozik.

Paláncz György igazgató stábunknak elmondta, hogy nagyon fontos, hogy a leendő diákok láthassák, hogy milyen az órák hangulata és menete.

– Csoportokban mutattuk be egy-egy képzés sajátosságát, 45 perces időkeretekben. Láthatták, hogy milyen egy angol nyelvű történelemóra, egy matematika óra vagy bármilyen szakmai tárgy, amely esetleg az érdeklődők számára fontos lehet – fogalmazott az intézményvezető. Hozzátette, nagy öröm számukra a régi diákokkal is találkozni, hiszen ők az élő példái annak, hogy mindaz, amit az intézményben dolgozó tanárokkal együtt vállaltak, jó úton haladnak.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

A következő nyílt napot november 25-én, hétfőn tartják majd, ahova továbbra is várják a pályaválasztási dilemma előtt álló növendékeket.

 

Galéria

További programok »

FEL