Nyáron kiemelt figyelmet fordít Békéscsaba önkormányzata a növények gondozására

2023. július 20. 11:46 | Papp Ádám Sándor

Békéscsaba önkormányzata elkötelezett a város zöldfelületeinek, fáinak gondozását illetően. Múlt év nyarán a nagy meleg és a szárazság kihívások elé állította a szakembereket. Bár idén jobb a helyzet, most is sok gondoskodást, odafigyelést igényel a növényzet. A nyári növényápolásról Szarvas Péter polgármestert és Turák Helga városfejlesztési és városüzemeltetési menedzsert kérdeztük.

Szarvas Péter emlékeztetett arra, hogy tavaly május elején volt eső, azután pedig csak augusztus végén. Ez a több, mint három hónapig tartó szárazság nagyon megviselte a közterületeken levő növényvilágot is.

– Idén kedvezőbb a helyzet, de felkészültünk arra, hogyha ismét rendkívüli szárazság lenne, akkor megfelelő locsolási kapacitással ápoljuk a város zöldfelületeit – fogalmazott a polgármester.

Mint mondta, a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. az önkormányzat kérésére kibővítette az öntözési kapacitást, hét locsoló brigád járja minden munkanapon Békéscsaba közterületeit. A csapatok platós gépjárművekkel indulnak útnak, amelyeken egyköbméteres vizes tartály található.

– A városgazdálkodás munkatársai a kiadott ütemterv szerint végzik a közterületeken a fák, bokrok és a virágágyások locsolását. A konténerekbe a locsoláshoz felhasznált vizet az Élővíz-csatornánál lévő Derkovits sori vízkivételi helyről, illetve a CsabaParkban lévő tóból nyerik ki. Reggel korán indulnak el a brigádok Békéscsaba közterületeire és délelőtt 9 órára, mire a hőmérséklet magasabb lesz, be is fejezik a locsolást – ismertette Szarvas Péter.  

A városvezető elmondta, hogy az önkormányzat tavaly bővítette az automata öntözőrendszerrel gondozott területeket a Petőfi ligetben, az Árpád fejedelem téren és a Szent István téren. A rendszer egy egyszerű időkapcsoló beállításával annyi időn keresztül locsolja a füvet, vagy a virágoskerteket, amennyi ideig szeretnénk. A berendezés minden nap a hajnali órákban működik.

 

 

– A piacberuházás egyik fontos része volt a korszerű és jó állapotú zöldkazetták építése és beültetése fával, talajtakaró növényekkel vagy virágokkal. A kazetták többségébe szintén automata öntözőrendszert helyeztek a szakemberek – tájékoztatott Szarvas Péter.

Turák Helga arról beszélt, hogy a város területén pompázó virágágyásokba idén is egynyári növényeket ültettek, mert ezek a legdekoratívabbak, és színpompás virágokkal öltöztetik fel parkjainkat, tereinket, ligeteinket. A virágok viszont fenntartás-igényesek.

– A nyári hónapokban legfontosabb teendő az öntözés, amit a kertészek már reggel öt órakor elkezdenek, ugyanis ilyenkor a talaj még nem meleg, a levelek perzselődése nem jellemző és a párolgás sem számottevő. A virágágyásokat az időjárástól függően 2-3 naponta öntözik, a virágládákat és virágoszlopokat pedig kétnaponta, mert itt az ültetőközeg hamar kiszárad. Az egyéb kertészeti munkákat, a talajlazítást, a gyomtalanítást, az elszáradt virágrészek eltávolítását heti, kétheti rendszerességgel végzik – tájékoztatott Turák Helga.

Az önkormányzat Békéscsaba közterületein komplett fasorokat is ültetett. Gyakran teszik fel a kérdést, hogy kinek a feladata a fák, a csemeték locsolása. A polgármestertől ezt is megtudtuk.

– Úgy állapodunk meg az ültetést végző vállalkozóval, hogy kettő vagy három éven keresztül a locsolás és a csemeték gondozása az ő feladata, ennek betartását a közterület-felügyelők ellenőrzik. Ha megnézzük a Körte-soron lévő fasort, a Magyar utcában ültetett fákat, vagy a Wenckheim kerékpárút azon részét, amely a Kenderföldektől vezet ki a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyig, jól látjuk, hogy a csemeték – egy-két kivételtől eltekintve – jó állapotban vannak. Ez annak köszönhető, hogy a nyári, forró, száraz időszakban is megfelelően locsolják őket. Figyelünk továbbá arra is, hogy a kivágott fák helyére újakat ültessünk, itt fontos szempont az, hogy olyan helyen legyen a fa, amely viszonylag könnyen öntözhető – jegyezte meg a városvezető.

Szarvas Péter hozzátette: a következő években valószínűleg folyamatosan feladat lesz a nyári, aszályos időszakra való felkészülés. Az önkormányzat a saját kapacitásának bővítésével, vagy alvállalkozók bevonásával igyekszik elérni a továbbiakban is, hogy többször és több vizet kapjanak a közterületeken lévő növények, fák, bokrok.

További programok »

FEL