Nőtt a közúti balesetek száma: Vezessünk körültekintőbben a havas, jeges utakon

2019. január 27. 11:14 | Kovács Andrea

A havas, csúszós utakon az elmúlt napokban Békés megyében is megnövekedett a közúti balesetek száma. Többségük azért következett be, mert az autók megcsúsztak a jeges úton, illetve a vezetők nem tartották be a követési távolságot. A rendőrség óvatosságra int, a szakoktató pedig azt mondja, hogy inkább lassítsunk, mint fékezzünk.

 

 

Tűri Zsanett, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatása szerint a héten eddig a legtöbb baleset kedden történt. Ekkor 4 személyi sérüléssel járó, illetve 17 anyagi káros balesethez riasztották a Békés megyei rendőröket. A balesetek többsége azért következett be, mert az autók megcsúsztak a jeges úton, árokba hajtottak és volt, amelyik fel is borult. Ezenkívül történtek olyan balesetek is amikor az autó vezetője nem tartott kellő követési távolságot és nem tudott időben megállni akkor, amikor az előtte haladó fékezett – mondta el a sajtóreferens. Tűri Zsanett hangsúlyozta: arra kérik az autósokat, hogy figyeljenek a kellő követési távolságra és csökkentsék a sebességet, hogy minden szituációra kellő időben tudjanak reagálni.

 

Remeczki János járművezető-szakoktató vezetéstechnikai bemutatója  Fotó: Kovács Dénes

 

Remeczki János járművezető-szakoktató azt ajánlja: csúszós úton a sebesség csökkentését a hirtelen fékezés helyett gázelvétellel és oldjuk meg, mert ez segít a kormányozhatóság fenntartásában. A járművezető szakoktató azt is elmondta: elindulás előtt fontos, hogy a jeget a szélvédőről, oldalablakokról letakarítsuk, páramentesítsünk, és mindenféleképpen végezzünk fékpróbát, hogy a kerekek tapadását ellenőrizzük.

További programok »

FEL