Női kézilabda: Győzelemmel zárta a Békéscsaba az algyői szereplést

2021. december 4. 19:46 | Varga Diána

A Levendula Hotel Algyővel találkozott az NBI/B 12. fordulójában a Békéscsabai Előre NKSE. A viharsarki lányok magabiztos győzelmet arattak a csongrádi együttes otthonában.

Az algyőiek az NBI/B 12. fordulójában fogadták a csabaiakat, utóbbi ezzel a mérkőzéssel zárta 2021-es, bajnoki küzdelmeit. A viharsarkiak célja kifejezetten az volt, hogy megerősítsék listavezetői pozíciójukat és hibátlan mérleggel várják a másodosztály januári mérkőzéseit – erről itt írtunk korábban.

A szombat esti mérkőzés első gólját az Algyő szerezte meg, ám egy perc múlva már érkezett is a csabai válasz. A csapatok ezt követően fej-fej mellett haladtak, hiába próbált meglépni a viharsarki gárda, a csongrádiak tartották a lépést. A sorozatot a Csaba törte meg, előbb Szögi Tímea talált a kapuba hétméteresből a 15., majd a 16. percben, majd Mayer Szabina szerzett gólt (9:12). Az Előrének nem sikerült jelentős előnyt kiépítenie, de így is 15-13-ra vezetett a szünetben.

A második félidőben a csapatok közt maradt a 2-3 gólos különbség, egészen Gyimesi Kitti 35. percben szerzett góljáig, ennek köszönhetően pedig a Csaba meglépett és egyre nagyobb előnyt épített ki a házigazdával szemben. A csongrádiak a későbbiekben sem tudták behozni a lemaradást, így a Békéscsaba többek között Mayer Szabina nyolc góljának is köszönhetően fölényesen, 39-26-ra győzött. 

Ezzel a sikerrel az Előre NKSE továbbra is vezeti a Keleti csoport tabelláját. A csabaiak legközelebb január 8-án, a Kispest elleni, 11. fordulóból elmaradt találkozón lépnek majd pályára.

További programok »

Sport

Kiütéses sikerrel lépett a bajnokság élére a gyulai focicsapat

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Sándorfalvi SK együttesét látta vendégül az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi gárda ellentmondást nem tűrve söpörte be második sikerét, amellyel a liga élére is állt.
2026. augusztus 10. 18:03
FEL