Nógrádi György: Magyarország megvédi a határait

2016. április 9. 06:21 | Mikóczy Erika

Törökország zsarolja az Európai Uniót – véli Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő a 7.Tv vendégeként, az Aktuális című műsorban beszélt a menekülthelyzetről.

Ha kell, gyorsan kerítést építenek a román-magyar határon. Nógrádi György elmondta, ha Törökország továbbengedi a migránsokat, akkor Görögország feladata lenne a menekültek megállítása. Ők viszont azt válaszolták, hogy náluk volt a földön először demokrácia, így nem hajlandóak senkit feltartóztatni. Erre nyilatkozott Magyarország úgy, hogy ebben az esetben le kell zárnia a görög-macedón és a görög-bolgár határt és ez meg is történt. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: a macedónok nagyon tisztességesen védték a határt, aki átlépte, azt elfogták és visszaküldték.

A szakértő szerint jelenleg évi 15 milliárd eurót kerestek az embercsempészek azon, hogy hozzák az embereket, és ugyancsak nagy üzlet a kábítószercsempészet, éppen ezért most alternatív útvonalakban gondolkodnak a bűnözők. Az egyik lehetőség Albánia-Olaszország-Ausztria, a másik Görögország-Bulgária-Románia, majd Magyarország. A román kormány ígéretet tett, hogy képes a migránsokat megállítani, ha mégsem, akkor tíz nap alatt fel tudják építeni a kerítést a román-magyar határon és úgy, ahogy a magyar-horvát és a magyar-szerb határt, a román szakaszt is le fogják zárni Magyarország felé.

Nógrádi György úgy véli, a görögök és a törökök visszaélnek a helyzettel, ezért mernek pénzt kérni a rendezésére. Hozzátette: a görögök megszokták, hogy a migránsok csak átutazóban tartózkodnak az országukban, de mivel Macedónia lezárta a határait, náluk rekedtek. Nógrádi szerint csak idő kérdése, hogy Görögországban összecsapások legyenek, hiszen a görögök nem nézik majd jó szemmel, hogy a menekültek az ő tereiken élnek, főznek, alszanak. Törökország közben közölte, hogy Európa az ő szemükben leértékelődött és az Európai Uniónak kell a törökökhöz igazodnia. Ez viszont utópia a törökök részéről.

- Európa 28 államából húsz azt vallja, mint Magyarország. – mondta Nógrádi György. -Nem kérnek a migránsokból, a kvótából, megvédjük a határainkat.

A teljes interjú az alábbi linken tekinthető meg: http://www.behir.hu/2016/03/21/aktualis-20160318

 

Balázs Anett-Fekete Kata

További programok »

FEL