Nem kerül a ménesbirtokhoz a szabadkígyósi kastély

2020. december 10. 15:56 | behir.hu

Nem változik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogi státusza - közölte a térség országgyűlési képviselője.

Novemberben nyújtották be azt a törvénymódosítási javaslatot, mely szerint a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt a Lázár János vezette Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság hasznosítaná szakképzési és kulturális célokra. Eszerint az állam ingyenesen adta volna át a tulajdonjogot az állami mintagazdaságnak. Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője nemsokkal később módosító indítványt nyújtott be azzal az indokkal, hogy ezzel a javaslattal kapcsolatban nem volt társadalmi párbeszéd, így a tulajdon átruházását sem támogatta. 

A kastély felújítását egyébként 2019 márciusában kezdték; a munkálatok májusban túl voltak a félidőn és várhatóan jövőre fejezik be azokat – a tervek szerint pedig hasonló kiállítótér válik belőle, mint amilyen a gyulai Almásy-kastély.

Herczeg Tamás csütörtökön a Facebook oldalán számolt be arról, hogy a törvényalkotási bizottság tárgyalt egyebek mellett a Wenckheim-kastélyt érintő törvénytervezetről. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslatára – amely egybecseng Szabadkígyós lakosságának véleményével, és az országgyűlési képviselő, a részletes vita előtt benyújtott módosító indítvány szándékával – a bizottság döntése értelmében (24 igen, 9 nem és 3 három tartozkodás) kikerült a tervezetből az ingatlant érintő rész. Ez azt jelenti, hogy nem változik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogi státusza.

További programok »

FEL