Négyszögesítették a kerekasztalt – Ifjúsági vetélkedőt tartottak Békéscsabán

2019. november 7. 17:39 | Sipos Gábor

Négy város, négy csapat, négy előadás és mintegy négyórányi tanulás szórakoztató módon. Békés megyei fiatalok településközi ifjúsági vetélkedőn tanulták és tapasztalták meg az érdekérvényesítés lehetőségeit csütörtökön.

A 'Jeune Courage - Közösség az ifjúsági érdekérvényesítésért' informális csoport második alkalommal szervezte meg a településközi ifjúsági vetélkedőjét. A rendezvényen békési, mezőberényi, szeghalmi és békéscsabai fiatalok vettek részt az idei évben.

A program főszervezője, Fazekas Anna elmondta, céljuk elsősorban az, hogy  a fiatalokat megpróbálják aktivizálni, kicsit serkenteni arra, hogy merjék megfogalmazni a véleményüket.

– Legyenek nyitottak saját kortársaik iránt, legyen szó akár valamilyen ifjúsági rendezvényről települési vagy intézményi szinten. Merjenek véleményt megfogalmazni, próbálják megkeresni azokat az utakat, hogy a szükséges szereplőkkel tudjanak egyeztetni, és amit eltervezte, az meg tudjon megvalósulni – hangsúlyozta a Jeune Courage csoport vezetője.

A rendezvény programjában négy előadás is szerepelt, változatos témákat rejtettek el a szervezők a napi programban. Szót ejtettek a kortárs pszichológiáról, a klímaválságról, a közösségi hálózatokról és a továbbtanulásról is.

A résztvevők az előadások mellett játékos feladatokban mérték össze felkészültségüket az ifjúsági érdekképviselethez kapcsolódóan.

A programon mintegy 60 fiatal versenyzett, akik a megmérettetés előtt egy 90 perces felkészítő foglalkozáson is részt vehettek a békéscsabai önkormányzat támogatásával. 

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL