Több kalap alatt – Negyedik hetéhez érkezett a népművészeti tábor

2025. július 23. 18:57 | Kintner Nikolett

Negyedik hetéhez érkezett a Nyári népművészeti tábor, ahol ezúttal többek között a kalapkészítés, szövés és a magyar konyha kerülhetett a középpontba, így a népművészeti alkotás mellett kulináris élményekkel is gazdagodhattak a résztvevők.

A Tégla alkotóházban zajló népművészeti táborban a résztvevők ezen a héten újabb titkokat fedhettek fel a népi hagyományokból és művészetekből.

A táborozók szerdánként közös reggelire ülnek össze, melynek különlegessége, hogy minden résztvevő a saját éléskamrájából hozott finomsággal járul hozzá a közös lakomához. Ha valamelyik táborozó véletenül elfelejt készülni, akkor sincsen baj, cserébe egy kedves történettel, dallal vagy viccel is hozzájárulhat a napindító étkezéshez, amely rendhagyó módon mindig egy imával veszi kezdetét.

Fotó: Békés Megyei Népművészeti Egyesület

Fotó: Békés Megyei Népművészeti Egyesület

 

– Természetesen amellett, hogy ez egy szellemi-lelki feltöltődés is, fontos, hogy ezeket a kulináris élményeket meg tudjuk osztani, de ami a legfontosabb, az az, hogy közösen együnk. Ilyenkor mindenki elmondja honnan jött és mit hozott, ezt követően pedig kezdetét veheti a közösségi reggeli. Ezzel azokat az időket szerettük volna feleleveníteni, amikor egy-egy nagyobb összejövetelen mindenki összedobta, amije van és egyfajta nagy családként töltették együtt ezt az időt – fogalmazta meg Garay Éva, a közösségi reggeli ötletgazdája.

Az erdélyből érkezett Páll Etelka vezetésével az idei szövőcsoportban a névadó tevékenység mellett a gyapjúfestés ősi technikáiba is bepillantást nyerhettek a résztvevők, akik közül többen határon túlról érkeztek.

– Én azért jöttem Vajdaságból, Bajsáról, hogy jobban megismerjem, hogyan lehet festeni a gyapjút, mivel és milyen arányokban. Ezen kívül persze a szövésbe is betekinthetünk, mert különböző mintákat tudunk itt megtanulni – fogalmazott Szuhankó Ruzsena, aki már régóta foglalkozik szövéssel.

Fotó: Matuz Melani /behir.hu

 

A Székelyudvarhelyről érkező Vass István egy három generáció óta kalapkészítéssel foglalkozó családból származik, a táborban másodszor vesz részt, ezúttal is oktatóként. A csoportba idén hatan jelentkeztek.

A kalapok jellege tájegységtől függően eltérő, ám mindegyik külön felszerelést igényel. Idén a székely kalapokra esett a választás.

Fotó: Matuz Melani /behir.hu

 

Nemcsak az alkotó iparművészet, de a gasztrokultúra is helyet kapott a repertoárban. A magyar ételek elkészítésével foglalkozó csoport szorgoskodásáról már az aulát is belengő finom illatok is árulkodtak.

– A táborban lévő ételféleségek meghatározását megalkottuk Anci nénivel (Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke – a szerk.), hogy innovatívak, de fenntarthatóak is legyünk, és a régmúltból szedjünk olyan fűszereket, alapanyagokat, amelyeket egy kicsit új köntösbe öltöztethetünk – fejtette ki a csoportot koordináló Fodor Mihály, a Kornélia Étterem vezető szakácsa.

Fotó: Békés Megyei Népművészeti Egyesület

 

A hét folyamán különböző fűszerolajakat, pestokat, olajban tartósított zöldségkeverékeket és a szezonális gyümölcsökhoz köthető püréket és kivonatokat készíthettek a csoporttagok.

A szerdai nap menüje egy székely csorbaleves volt húsgombóccal, melyet az Erdélyben fellelhető hurut nevű fűszer tett még különlegesebbé.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL