– Mi, bútorfestők, a héten egy közös nagy projekten dolgozunk. Egy dunántúli, Veszprém vármegyei kis település, Vilonya temploma 70 négyzetméteres kazettás mennyezetének újraalkotását tűztük ki célul. Az eredetit 1728-ban festették, de 1904-ben az akkori iparművészeti múzeumba került. Most abban segítünk, hogy a helyi református gyülekezet visszakaphassa az összejöveteli helyüket egykoron felülről díszítő mennyezet hiteles mását. A történelmi Magyarország tárgyi örökége óriási kincs, olyan érték amellyel foglalkozni egy élet is kevés. Mi örömmel veszünk részt ennek az örökségnek a megismerésében, felfedezésében és az azt kísérő közösségi alkotásban – nyilatkozta Ament Éva bútorfestő népi iparművész.
Érdekességképpen hozzátette: a szakma mára elnőiesült, holott a XVIII. században ez még rendkívül férfias foglalkozás volt, ugyanis nem kevés ácsmunkával járt együtt. És ha már fafaragás, bepillantottunk a fafaragó foglalkozásra is. Az ebben a szakágban alkotók munkáját Széll János fafaragó népi iparművész, néprajzkutató vezeti.
Fotó: Fajó Attila/behir.hu
– Békéscsaba városának szánjuk munkánkat. Egy olyan kis faházon dolgozunk, ami a helyi építészeti örökségre jellemző, podsztyenás kialakítású, vagyis a szlovák kisebbség jellegzetes előterét magában foglaló építmény lesz. Ez a kis házikó aztán a megyeszékhely adventi, köztéri díszítését adja majd, a hozzá faragott szobrokkal kiegészülve. A népművészeti táboron belül, immár 33 éve nemzetközi fafaragó tábort szervezünk, jönnek résztvevők Erdélyből (Romániából) és Újvidékről (Szerbiából) is – mondta el Széll János.
A fafaragó néprajzkutató hozzátette: táboraik hosszú évei alatt a mesterek által elkészített fakapuk, népies faragványok ma már a Gabonamúzeum területén található Kapumúzeum tárlatát szélesítik, színesítik.
Galéria
