Az emléktábla 2016-ban került az Eötvös utcai házra, ahol Nattán István élt és megtervezte a Csaba Vezért. Azóta minden évben tisztelegnek az okleveles gépészmérnök munkássága előtt. Nattán István egyedülálló személyiség volt, aki jelentős mérföldkövet hagyott maga után.
Ferencz Rezső a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör alelnöke a koszorúzáson felelevenítette Nattán István munkásságát. Mint mondta: az okleveles gépészmérnök 1928-ban épületgépészeti mérnöki irodát nyitott Békéscsabán és 1932-től azon dolgozott, hogy itt is meghonosítsa a sportrepülést. Nattán István nemcsak álmodott arról, hogy összeállít egy vitorlázógépet, hanem meg is valósította azt. Ennek köszönhetően elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Békéscsabán reptér épült.

A család részéről Nattán István lánya, Borpatakiné Nattán Mária Alice is megemlékezett édesapjáról. Elmondta, hogy büszke édesapja munkásságára és örömmel gondol vissza gyermekkorára. Mint kiemelte, édesapja rendkívül játékos ember volt, akivel könnyen lehetett viccelődni, ugyanakkor rendkívül következetes és szigorú is volt bizonyos területeken.

– Egy nagyon humánus, nagy tudású polihisztor volt. Mindenhez értett, én nem tudtam hozzá úgy fordulni, ha problémám volt, hogy arra ne tudott volna válaszolni. Több akkori újságban és hírlapban megjegyezte, hogy a tanuló ifjúsággal foglalkozni kellene, nemcsak tanórai keretek között. Ő hitt is ebben a teóriában és tett is a fiatalságért.
A megemlékezésen a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola diákjai is közreműködtek. Az önkormányzat képviseletében Szenteczki-Csipei Judit, az oktatási, közművelődési és sportosztály vezetője, a család részéről pedig Nattán István lánya koszorúzta meg az emléktáblát.