Wenckheimék épületeit is feldolgozta a csabai festő

2024. január 11. 18:22 | Csiffáry Zsuzsanna

Csütörtökön délután nyílt meg Nátor Istvánné Guller Ágota kiállítása a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az Ártérium kiállítótérben megrendezett tárlatot február 11-ig láthatják az érdeklődők.

Nátor Istvánné Guller Ágota kiállítása éppen névnapján, január 11-én nyílt meg, amelyen közel harminc munkát mutat be. Az alkalom két, a Csabai Színistúdiót erősítő növendék előadásával kezdődött, majd Opauszki Zoltán önkormányzati képviselő, környezetvédelemért és turisztikai ügyekért felelős tanácsnok köszöntötte a megjelenteket, és kiemelte a festő érdeklődési területét. 

– Az alkotóval közös pontunk, hogy a Wenckheim grófi család hagyatéka, öröksége foglalkoztat bennünket. Tudvalévő, hogy a békéscsabaiaknak a Wenckheim család egy nagyon fontos igazodási pont. Azt gondolom, hogyha egyre többen foglalkozunk a múltunkkal, és tesszük az örökségünk részévé, valamint beszélünk róla, akkor az segít abban, hogy egyre több Wenckheimekhez kötődő hagytatékot tárjunk fel – fogalmazott Opauszki Zoltán. 

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Nátor Istvánné Guller Ágota alkotásai között találhatunk tájképeket, csendéleteket, valamint a gerlai és a pósteleki kastélyról készített munkáit is megismerhetjük. Mint mondta: utóbbival a továbbiakban is szeretne foglalkozni.  

– Számomra a festészet az önkifejezés erős formája. Ezenkívül megnyugtat, hiszen mindannyian ismerjük a színek jótékony hatását. Az alkotás a kreativitást hozza ki az emberből. Azt mondják, hogy aki fest, az tisztábban és jobban látja a színeket – emelte ki a festő. 

A képeket február 11-ig tekinthetik meg az érdeklődők. 

 

Galéria

 

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL