Napelemes rendszert telepítettek a gyulai városháza udvarára

2019. június 27. 13:22 | Szendi Rita

Lezárultak a gyulai polgármesteri hivatal energetikai fejlesztései. A munkálatok részeként többek között közel kétszáz napelemet helyeztek el a városháza udvarán. A beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatából hajtották végre 68 millió forintból.

A fürdőváros önkormányzata 2011 óta több energetikai fejlesztést is elindított. A legújabb beruházás részeként a polgármesteri hivatal udvarában egy fedett parkoló, valamint egy régi épület tetejére helyeztek el mintegy kétszáz napkollektort, valamint a városháza épületén kicserélték a nyílászárókat és leszigetelték a padlásfödémet.

 

(Fotó: Tóth Áron)

 

Gyula polgármestere elmondta: amikor 2014-ben a város képviselte az országot egy nemzetközi versenyen, akkor egy széleskörű összefogás bontakozott ki az önkormányzat, az intézmények és a civil szervezetek között. Dr. Görgényi Ernő kiemelte, hogy azóta is nagy figyelmet fordítanak a környezettudatos városfejlesztésre.

– Az önkormányzat a zöld környezet magas színvonalú gondozásán és fejlesztésén túlmenően komoly hangsúlyt fektetett a környezettudatos városfejlesztésre. Ez a kulcsszó jelen esetben is a környezettudatos városfejlesztést takar – fogalmazott a polgármester.

Az átadó ünnepségen dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta: örül annak, hogy a városháza épülete folyamatosan szépül, az energetikai beruházást pedig nagy előrelépésnek nevezte a költségek csökkentésében.

További programok »

FEL