Kutyej Pál: Megköszönjük a mindenható Istennek, hogy gondoskodott rólunk

2024. június 27. 12:24 | Bere Mátyás

A Békéscsabai Evangélikus Nagytemplom felszentelésének 200. évfordulóját ünnepli az evangélikus gyülekezet ezen a hétvégén. Az 1824-ben felszentelt templomban többek között koncertek és egy hálaadó istentisztelet is várja az érdeklődőket.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A gyülekezetnek és a városnak is sarokköve a Békéscsabai Evangélikus Nagytemplom, melyre évszázadok óta támaszkodhatott a helyi közösség. A padok még üresek, de a tepmlom hétvégére megtelik élettel.

– A nagytemplom nemcsak fizikai, hanem lelki mentsvár is volt a zivataros időszakokban. Ezt fogjuk megköszönni egy hálaadó istentisztelettel a kétnepos rendezvényünk csúcspontjaként június 30-án, vasárnap a mindenható Istennek, hiszen ő gondoskodott rólunk, velünk volt az elmúlt 200 év során is – emelte ki Kutyej Pál igazgató lelkész.

Nemcsak egyházi, de világi programpontjai is lesznek a hétvégének: koncertek és fotószínház is várja majd az érdeklődőket, valamint az öregház, nemzetiségi önkormányzatok, szervezetek és hagyományőrzők is a templom körül sürgölődnek majd. 

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A hétvége másik kiemelkedő pontja a „200 év, 200 hang” című ünnepi hangverseny, melyről a karnagy, Kutyejné Ablonczy Katalin beszélt.

– Békéscsaba betelepülésének a 300. évfordulóján volt először, hogy megpróbáltunk kórustagokat toborozni a városban, és egy nagyszabású koncertet adtunk. Záróakkordja volt ez akkor az emlékévnek és úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha erre a 200 éves évfordulóra ugyanez megvalósulna, úgyhogy újra nekifogtunk és március óta próbálunk – idézte fel. 

A „300 év, 300 hang” hatalmas siker volt és a "jónyelvek" szerint idén is hasonlóan grandiózus produkcióval készülnek a résztvevők.

A közönség két ősbemutatót is hallhat majd a hétvégén. A programokat ide kattintva tekinthetik meg.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL