Nagyobb tisztaság: több forrást biztosít a város a galambok utáni takarításra

2023. július 29. 12:01 | Vincze Attila

Folyamatos munkát ad a városgazdálkodási kft. szakembereinek a galambpiszok eltakarítása Békéscsabán, ezért a cég nemrégiben plusz forrást kapott erre a célra a városi költségvetésből. A vállalat a madarak megtelepedését több módszerrel is igyekszik gátolni, azonban így is nagyon nehéz dolga van.

Nagy erőkkel takarítják a szakemberek a galambpiszok miatt a békéscsabai közterületeket, az elmúlt időszakban gyakorlatilag napi rendszerességűvé váltak ezek a műveletek. A behir.hu által megkérdezett járókelők egy része látja a javulást, míg mások szerint szélmalomharc folyik a galambokkal.

A galambok által okozott problémák állandó beavatkozást igényelnek az önkormányzat részéről, ezért a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. alvállalkozói hétfőtől szombatig reggelenként folyamatosan dolgoznak a közterületeken. A cég emellett a belvárosi épületek homlokzatán meghatározott időközönként saját emelőkosaras járművel távolítja el az ott felgyülemlett galambpiszkot.

 

 

Mint ahogy Balla Ferenc, a vállalat ügyvezetője elmondta, az is nehezíti a helyzetet, hogy amit reggel megcsinálnak, az délutánra már nem látszik, főleg ott, ahol a madarak fészkelnek. A városgazdálkodási kft. a megnövekedett feladatok ellátására nemrégiben pluszforrást is kért a városi költségvetésből.

– Valóban nyújtottunk be igényt a város felé és az önkormányzat adott is plusz forrást, ami úgy történt meg, hogy a közszolgáltatási tervünkbe bekerült a galambpiszokkal kapcsolatos takarítás, ezáltal a közterületek tisztán tartására több pénzt kaptunk, ezért is tudtuk fokozni a takarítás ütemét, mennyiségét és a minőségét az utóbbi időben – fogalmazott.

Balla Ferenc hozzátette, hogy a galambok elriasztására több módszert is bevetnek. Van, ahol műsólymot alkalmaznak, míg máshol ultrahangos riasztóval próbálják megakadályozni a madarak megtelepedését.

További programok »

FEL