Amikor a bejárati ajtóhoz érek, a feleségére váró hasonló korú fiatal- vagy középkorú (?) emberrel elkezdjük fonni a szót. Már nem emlékszem ki kezd.
– Olyan szomorú, hogy még a sportcsatornákon is a szünetekben a gyógyszerekről szólnak a reklámok.
– Minden adón az megy.
– Igen, de alapból itt nagy a kontraszt. Mert olyan egészségtől kicsattanó embereket látsz, akik például úgy futnak, mint a gazellák, vagy olyan erősek, mint a bivaly. Persze ez van a kórházban is. Az ember nem tud úgy végigmenni a folyosón, hogy ne lássa a plakátokon vagy a szórólapokon, hogy mennyire beteg.
– Kopik a gerinced, beteg a szíved, prosztatád van.
– Nekem a talpam sarokrésze fáj – kapcsolódik a beszélgetésbe egy nyolcvanas úr. – A múltkor azt mondták, hogy ilyen-olyan praktikákkal 200 ezerből meg lehetne gyógyítani. Annyiért nem kellett. Amúgy is a nagyanyám elképedne, hogy milyen gyógyszereket szedek.
Közben kijön a feleség, a pár kilép a szemerkélő esőbe, és én vagyok a soros...
– Háromezerötszáz – mondja a patikus hölgy.
Most csak egy hónapra váltottam ki a gyógyszereim. Alighanem túl korán kezdtem patikába járni. (Este golfmeccs lesz a tévében.)
Ajánlott irodalom:
-400x225.webp)
