Nagy-Huszein Tibor: Hódmezővásárhelyen az összefogás meghozta eredményét

2018. március 3. 14:35 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Többszörösen gyűjtötte össze a megfelelő számú aláírást Nagy-Huszein Tibor a Demokratikus Koalíció országgyűlésiképviselő-jelöltje. A politikus – akit az MSZP is támogat – sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hivatalosan is ő a DK országgyűlésiképviselő-jelöltje Békés megye 1-es számú választókerületében.

Csütörtökön vált hivatalossá Nagy-Huszein Tibor országgyűlési képviselő jelöltsége – jelentette be Árgyelán György, választókerületi elnök a Demokratikus Koalíció békéscsabai sajtótájékoztatóján.

– Azt kívánom a többieknek is, hogy gyűjtsenek elegendő aláírást.  Hiszen ez a meccs úgy lesz jó, ha megvívjuk egymással. De azt nem kívánom, hogy sok olyan jelölt legyen, aki csak azért indul el, mert ebben lát valamiféle anyagi vagy bármilyen előnyt – emelte ki Árgyelán György.

Nagy-Huszein Tibor hangsúlyozta, szerinte a hódmezővásárhelyi polgármester-választásnak több üzenete is van.

– Akiknek elegük volt az országos politikában kialakult helyzetből, azok most nem maradtak otthon, hanem elmentek szavazni, és Hódmezővásárhelyen legyőzték a Fideszt, bármilyen súlyos kampányt is folytatott a kormánypárt. A másik üzenet a pártoknak szól: megbocsáthatatlan, ha valaki most önös érdekből nem azt tekinti elsődleges célnak, hogy azt az összefogást létrehozza, ami szükséges a rendszerváltozáshoz – hangsúlyozta Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció országgyűlésiképviselő-jelöltje.

A DK politikusa kitért arra is: elfogadhatatlannak tartja, hogy a Nemzeti Közművek a kemény mínuszok ellenére sem függesztette fel a számlatartozások miatti kikapcsolásokat.

 

 

További programok »

FEL