DK: Megválaszolatlan kérdések a megyegyűlésen

2017. szeptember 19. 11:51 | Papp Ádám Sándor

Árgyelán György, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének DK-s képviselője hétfőn tartott megyegyűlés utáni sajtótájékoztatót.

A nyári szünetet követő első – múlt héten tartott - ülését értékelte a Demokratikus Koalíció megyei önkormányzati képviselője.

Árgyelán György az egészségügyi ellátással és az infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatos napirendi pontokat emelte ki.

A képviselő nehezményezte, hogy mindkét témában csak írásos formában kaptak tájékoztatást. Árgyelán György úgy fogalmazott: elszomorító, hogy nem kaptak elegendő információt és nem is tudtak kérdéseket feltenni a témával kapcsolatban. Hozzátette: nem érti, hogy a megye legmagasabb szintű testülete - amelyet a megye lakossága választott meg - miért nem kaphat tájékoztatást.

A sajtótájékoztatón továbbá elhangzott, hogy szeptember 27-én Gyurcsány Ferenc Szeghalomra, illetve Gyulára érkezik, ahol lakossági fórumokat tart a politikus.

 

 

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL