Nagy-Huszein Tibor: a bérek felzárkóztatása a cél

2018. március 26. 18:22 | Papp Ádám Sándor

Egy kutatás szerint,  az Európai Unióban 2010 óta Magyarországon zuhant legnagyobbat a dolgozói szegénység – fogalmazott Nagy-Huszein Tibor, pénteki sajtótájékoztatóján.

A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta: a zuhanás egyik oka a 2010-ben bevezetett egykulcsos adórendszer volt.

A képviselő elmondása szerint az áfarendszer sem teljesen igazságos. A DK képviselője azt mondta, hogy pártjuk nyugdíjfelzárkóztatási programot szeretne indítani, ami azt jelentené, hogy 4 év alatt a nyugdíjminimumot duplájára emelnék.

Továbbá a képviselő azt is elárulta, hogy milyen lépéseket tenne a DK annak érdekében, hogy a legszegényebb társadalmi réteg körében csökkenjen az adóterhelés.

-Szükséges olyan lépéseket tenni, amik fokozatosan ezt a dolgozói szegénységet megszüntetik. Ebbe tartozik az adórendszer átalakítása. Hisszük és meg fogjuk tenni, hogy ismét visszaállítjuk a létminimum alatti jövedelmek esetében az adó jóváírást, tehát nullára csökkentjük a létminimum alatti jövedelmek adóterhelését és ezt az így kieső jövedelmet pedig a kiugróan magas jövedelmek terhelésével akarjuk egy plusz adókulccsal megteremteni - fogalmazott Nagy-Huszein Tibor.

 

 

További programok »

FEL