„Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel” - jegyzet
2016. szeptember 5. 14:42
|
Mikóczy Erika
Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítóját 2003-ban boldoggá, most pedig szentté avatták. Hitem szerint kétség sem fér hozzá, hogy Teréz anyának a szentek között a helye, és valahol a szívem mélyén reménykedem, most is élnek köztünk olyanok, olyan szent emberek, mint ő.
Teréz anya 1950-ben alapította meg a Szeretet Misszionáriusai nevű apácarendet Kalkuttában. A nővérek iskolákat hoztak létre a nyomortelepeken, árváknak, leprás és AIDS-es betegeknek, volt prostituáltaknak nyitottak otthonokat. Teréz anya 87 éves korában, 1997-ben halt meg, hat évvel ezután avatták boldoggá. A szentté avatásához csodatételt kellett az egyháznak elismernie, és Teréz anyához két csodálatos gyógyulás is köthető: egy brazil férfi és egy fiatal indiai nő is azután gyógyult meg, hogy hozzá imádkozott.
Tegnap óta a fejemben motoszkál Joan Osborne:
">One of us (Egy közülünk) című dala, benne ezekkel a sorokkal (Babiczky Tibor fordításában): Mi lenne, ha Isten egy volna közülünk? Csak egy idegen a buszon, melyen ülünk, egy idegen, aki próbál hazajutni?
Teréz anya jóságához, feltétel nélküli szeretéhez kétség sem férhet, de vajon Kalkutta szegénynegyedeiben átfutott-e bárki agyán, hogy az idegen, aki lehajolt a szegényekhez, egy szent volt. Egy szent volt az, aki ölbe véve a legelesettebbeket, és önmaga határaival, teherbírásával mit sem törődve igyekezett segíteni mindenkinek.
Vajon ma hiszünk a csodában?
Hiszünk abban, hogy egy ember közülünk – akár az, aki ott ül mellettünk a buszon – odafigyelésével, apadhatatlan hitével, másokkal való törődésével, kisebb-nagyobb csodatételeivel szentté lehet?
Elgondolkodunk-e azon, hogy vajon Teréz anya, a mai napig köztünk élő és munkálkodó Böjte Csaba és a hozzájuk hasonló emberek hogyan tudnak a hitből annyi erőt meríteni, hogy túllépve mindennapi gondjaikon, emberek százainak, ezreinek, tízezreinek segítsenek?
Fáradt vagyok, kimerültem, nincs erőm – mondjuk sokszor, mondom én is, ha kicsit összecsapnak a fejem felett a hullámok. Aztán szinte elszégyellem magam, látva, hogy mások, nem a szentek, csak például a hétköznapi segítő emberek, sokgyerekes családanyák, idősgondozók mennyi mindent tesznek szinte fáradhatatlanul.
Hálás vagyok, hogy kortársa lehettem Teréz anyának, kortársa lehetek Böjte Csabának, akinek szintén nagy ajándék a közelében lenni, és akivel volt szerencsém beszélni is.
Igen, tudom, mennyi szenvedés van ma is a világban, de amíg léteznek ilyen földre szállt angyalok, szentek türelmével megáldott emberek, addig van remény jobbá tenni ezt a helyet.
S hogy hogyan lehet jobbá tenni a világot?
Arról íme néhány gondolat Teréz anyától:
„Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”
„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”
„A béke egy mosollyal kezdődik.”
„Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk.”
„Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.”
