Myra Monoka és Pulius Tibor lépett fel a CSAKK stégen

2023. július 1. 14:26 | Csiffáry Zsuzsanna

Az akusztikus koncert két előadója több mint hat éve ismeri egymást és először léptek színpadra együtt Békéscsabán.

Myra Monoka, azaz Nagy Eszter énekes, dalszerző és producer az elmúlt években számos hazai és nemzetközi zenei projektben tűnt fel közreműködőként. A békéscsabai közönségnek azonban saját zenei világát is bemutatta alternatív/elektro stílusban.

Nagy Eszter fellépőtársa Pulius Tibor, aki a Supernem zenekar gitárosa is egyben. A zenekart 2002-ben alapította Papp Szabolcs, Pulius Tibor, Mózsik Imre, 2011-ben csatlakozott hozzájuk Kubányi Bálint, aki a zenekar billentyűse. Testvére, Pulius Tamás a Mocsok 1 Kölykök zenekar énekese és billentyűse. 

 

Pulius Tibor a stégen

Pulius Tibor a stégen

 

A gitáros elmondta, hogy régóta ismerik egymást Nagy Eszterrel. 

– Az évek alatt mind magánéletileg és szakmailag közelebb kerültünk egymáshoz. Több mint hat éve dolgozunk együtt. Általában nem koncert előadásokra szerződünk, de érkezett hozzánk egy szakmai felkérés, hogy állítsunk elő egy life szettet, amiben Eszter énekel, én pedig gitárral kísérem őt – fogalmazott a zenész.

 

Galéria

 

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL