Múzeumi CsámBORgás a Munkácsy Mihály Múzeumban

2019. március 28. 18:41 | Gyemendi Réka

Borkóstolóval egybekötött múzeumlátogatást rendez a Munkácsy Mihály Múzeum és a Borháló Borkereskedés április 13-án. A hagyományteremtő szándékkal szervezett I. Múzeumi CsámBORgás a múzeum és a borok kedvelőinek kínál kellemes szombat délutáni kikapcsolódást.

 

 

A múzeum igazgatója a rendezvény sajtótájékoztatóján kiemelte: mindig igyekeznek különleges kiállításokkal és programokkal készülni a látogatóknak.

– Úgy gondolom, hogy az április 13-ai egy nagyon különleges rendezvény lesz. A borbemutató nem csak azt a célt szolgálja majd, hogy a látogatók megkóstolják 15 borászat termékeit, hanem összekapcsoltuk egy múzeumlátogatással, ahol három nagyszabású tárlat tekinthető meg – fogalmazott Ando György.

Az első a Mértankapszulák című, ahol négy békéscsabai képzőművész munkái szerepelnek. Emellett a februárban megnyílt Petőfi-anzix című kiállítás szerepel a programban, ahol  kortárs képzőművészek munkái is láthatók. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiállítás az Andy Warhol: Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig című.

A Borháló Borkereskedés vezetője kiemelte: a borkóstolón összesen egymillió forint értékben kínálnak majd borokat.

– Tizenöt borászat nyolcvan bora lesz kóstolható. A helyszínen vásárolni nem lehet, viszont arra adunk lehetőséget, hogy ha valakinek tetszik valamilyen bor a kínálatból, akkor meg tudja rendelni, tőlünk. Tekintve, hogy a húsvét előtti hétvégéről van szó, a következő hétre a megrendelt mennyiség az üzletben átvehető lesz – ismertette Szenes János.

 

Kép forrása: Munkácsy Mihály Múzeum

A szervezők azokra a családosokra is gondoltak, akik nem tudják kire bízni gyermeküket: a Helen Doron Nyelviskola játszóházzal egybekötött gyermekfelügyelettel várja a kicsiket.

– Lesz kézműves foglalkozás, ahol a szőlészethez és borászathoz kapcsolódó témákat dolgozzuk fel, másrészt a múzeumhoz kapcsolódóan is készíthetnek művészeti alkotásokat a gyerekek. Emellett mini rapid angol foglalkozásokkal is készülünk, ahol szintén a szőlészethez, borászathoz kapcsolódó angol szavakkal és kifejezésekkel találkozhatnak majd a résztvevő gyerkőcök – árulta el Krajcsovicz Anita, a Helen Doron English Oktató Központ vezetője.

A borkóstolóhoz a ropogtatni valót a Kornélia étterem biztosítja, a jó hangulatot pedig Hevesi Imre emeli instrumentális zenés produkcióival.

Az I. Múzeumi CsámBORgásra a Munkácsy Mihály múzeumban és online is lehet jegyet vásárolni. A jegyár tartalmazza a három kiállítást.

 

 

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL