Absztrakt alkotásokból nyílt tárlat – időszaki kiállítás a Munkácsyban

2019. június 1. 14:05 | Szendi Rita

Verebes György szolnoki festőművész egy időszaki kiállításon mutatkozik be a Munkácsy Mihály Múzeumban. Az érdeklődők az Imago Hominis című tárlatot augusztus elejéig láthatják Békéscsabán.

 

 

A festőművész elmúlt 15 évének munkáit mutatja be a Munkácsy Mihály Múzeumban. Verebes György elmondta: ez az első önálló kiállítása a békési megyeszékhelyen.

– Nagyon speciális, de elég tág keresztmetszete van azoknak a ciklusoknak, amelyeket az elmúlt tizenöt évben készítettem. Határozottan korai képek is vannak köztük és vannak egészen újak is. Ez egy olyan összeállítás, amely számomra is meglepetés volt, mert ilyen konstallációban még nem láttam őket – fejtette ki Verebes György.

A kiállítási anyagot hosszas válogatás után állították össze – emelte ki a tárlat kurátora. Ván Hajnalka úgy fogalmazott: az absztrakt műveknek komoly mondanivalója van a mindennapokban.

– Nagy szeretettel ajánlom a közönség számára, mert azt gondolom, hogy egy olyan mezsgyén alkot a művész, ami sokaknak könnyen befogadható. Ez azért fontos egy kortárs alkotó esetében, mert értjük és látjuk a tehetségét, de közben nagy mély mondanivalója van – fogalmazott a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze, Ván Hajnalka.

A tárlatot augusztus 11-ig tekinthetik meg az érdeklődők, a múzeum Téglatermében.

További programok »

Kultúra

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.
13:10
FEL