Múzeumban a kanadai régészprofesszor

2016. július 29. 04:33 | Mikóczy Erika

Augusztus 3-án, 17.00 órakor tartja meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Jankay Termében „Beszédes csontok, szóra bírt edények - Bronzkori temető kutatások Békésen” címmel régészeti előadását a BAKOTA nemzetközi kutatócsoport.

A BAKOTA projekt, azaz a Bronze Age Körös Off-Tell Archaeology nemzetközi kutatócsoport és a Munkácsy Mihály Múzeum közös szervezésében várja az érdeklődőket az immár 5 éves kutatómunka eredményének összegzésére, amelyben egy, a Békés város határában húzódó, több ezer éves bronzkori temető kerül bemutatásra. A kanadai, amerikai, német illetve magyar kutatókból álló nemzetközi régészcsoport munkálatai során eddig, mintegy 68 temetkezés került feltárásra, melyek tanulmányozása a későbbiekben fontos adatokkal szolgálhat a múltban ezen a területen élt emberek életmódjáról, temetkezési szokásairól, társadalmáról és társadalmi egyenlőtlenségeiről. Az augusztus 3-án elhangzó előadásukban a kutatók, név szerint dr. Paul R. Duffy a torontói egyetem régészprofesszora, Parditka Györgyi michigani régész és dr. Paja László antropológus, régész, betekintést engednek közös kutatásaik történetébe, eddigi megfigyeléseik, ásatások során szerzett tapasztalataik eredményeit összegzik, valamint a régészeti feltárások során előkerült és restaurált leleteket, edényeket mutatják be.

A programon a részvétel ingyenes! A Munkácsy Mihály Múzeum szeretettel vár minden kedves érdeklődőt erre az igazi szenzációnak ígérkező régészeti előadásra!

FEL