Munkácsy blue chip: Középpontban Bánki Ákos

2020. szeptember 4. 15:10 | Csiffáry Zsuzsanna

A Munkácsy Mihály Múzeum új beszélgetős előadássorozatot indított blue chip címmel, amelynek részeként művészek, kutatók, tudósok, múzeumépítők és műgyűjtők kerülnek főszerepbe. Az intézmény kezdeményezésének célja, hogy a meghívott vendégek bemutassák munkájukat és műveiket.

A Munkácsy Mihály Múzeum konferenciatermében a sorozat nyitórendezvényének vendége Bánki Ákos festőművész, művészeti menedzser volt. A képzőművész saját bevallása szerint egyetemista kora óta érdeklődik az absztrakt művészet iránt.

– Baji Miklós Zoltán meghívására és a múzeum kezdeményezésére érkeztem Békéscsabára annak apropóján, hogy 2 évvel ezelőtt mutattuk be a második dokumentumfilmet Tiltott Absztraktok címmel, ami az 1960-as, 1970-es évek magyar absztrakt képzőművészetének a kibontakozásáról szól – mondta el Bánki Ákos. Munkásságára nagy hatással volt mestere, Molnár Sándor, aki a filmben is kiemelkedő szerepet kapott. A művészeti menedzser nemcsak alkot, hanem rendszeresen szervez árveréseket és aukciókat más művészeknek is.  

A szervezők a blue chip fogalom eredeti jelentését a tőzsde világából kölcsönözték legújabb rendezvénysorozatukhoz. Gyarmati Gabriella művészettörténész kiemelte, hogy a blue chiphez tartoznak a legnagyobb hozamú tőzsdei részvények. A múzeum ezt a gondolatot igyekszik átültetni a kulturális életbe.

 

Galéria

 

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL