Müller Cecília: Nagyfokú fegyelmezettséget kíván a járvány lassítása

2020. október 6. 12:06 | Mikóczy Erika

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos, valamint Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb adatokat és tudnivalókat.

Müller Cecília elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 818 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 32 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 20 beteg, ami sajnos kiemelkedő adat. Közülük mindegyikük szenvedett valamilyen alapbetegségben, jellemzően szív- és érrendszeri megbetegedésben, cukorbetegségben. Az elhunytak életkora 53 és 92 év között volt.

A tiszti főorvos közölte,  hogy összesen 772 297 az eddig elvégzett PCR-tesztek száma. Felhívta a figyelmet arra, hogy aki gyanúsnak bizonyul, a tüneteket észleli magán, hívja fel háziorvosát és ingyenesen juthat a teszthez. 

Müller Cecília beszélt arról is, hogy most enyhe csökkenést figyeltek meg a 20-29 évesek megbetegedésének arányát illetően, korábban a megbetegedettek negyede ebből a korosztályból került ki. A 30-60 éves korosztályban azonban jelentősen nőtt a pozitívnak talált személyek aránya. A 14 éven aluli gyermekek körében továbbra sem jellemző a megbetegedés, a 15-19 éves korosztályban kismértékű növekedés tapasztalható. 

100 ezer főre Magyarországon a 40. héten 322 fő koronavírusos beteg jut, a 39. héten ez a szám 253 volt, tehát láthatóan nőnek az esetszámok. Területi eloszlás tekintetében most is Budapesten illetve Pest megyében van a legtöbb beteg, a legkevesebb pedig Békés, Bács-Kiskun és Tolna megyében

Müller Cecília kiemelte, hogy a járvány kezelésében mindenkinek dolga van! Nagyfokú fegyelmezettséget kíván a járvány lassítása a lakosság, a hatóság, a döntéshozók, az intézmények és a virológusok részéről. Fontos, hogy egyszerre ne háruljon robbanásszerű teher az egészségügyi ellátórendszerre. Hangsúlyozta, hogy továbbra is fontos a lakosság fegyelmezettsége, az alapvető higiénés szabályok betartása.

 

Kiss Róbert: Változnak a Romániaba való beutazás feltételei

 

Kiss Róbert közölte: a mai napon hatályba lépett az a kormányrendelet, amely kimondja, hogy azoknak a magyar állampolgároknak és családtagjaiknak, akik Csehországból, Lengyelországból vagy Szlovákiából lépnek be Magyarországra, és a jogszabály hatályba lépése előtt szállást foglaltak a V4-országok valamelyikében, elegendő egy negatív eredményű PCR-teszt, hogy töröljék járványügyi megfigyelési kötelezettségüket. Ehhez hasonlóan a cseh, lengyel és szlovák állampolgárok is kedvezőbb feltételek mellett utazhatnak Magyarországra november elsejéig, ha van egy negatív PCR-tesztük és a jogszabály hatályba lépése előtt legalább egy októberi napra foglaltak magyarországi szállást.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy ma 23 órától változnak a Magyarországról Romániába történő a beutazás feltételei. Mivel azonban még a tájékoztató időpontjában nem voltak teljes körűen ismertek az új román részletszabályok, ezért kérnek mindenkit, aki oda indul, hogy előzetesen mindenképpen tájékozódjon a beutazás feltáteleiről.

Beszélt továbbá arról, hogy 2709 hatósági házi karantént rendeltek el az elmúlt 24 órában így összesen most 20 088 fő van hatósági házi karanténban. Folyamatosan figyelik a védelmi intézkedések betartását, a rendelet hatályba lépése óta 835 esetben kellett intézkedniük ezek megszegése miatt.

 

További programok »

Egészségügy

FEL