Müller Cecília: Eddig 746 egészségügyi dolgozót vezényeltek át másik intézménybe

2020. október 8. 14:17 | Mikóczy Erika

Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos és Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője ismertette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb adatokat és tudnivalókat.

Gál Kristóf elmondta, hogy szerdán országszerte 42 esetben intézkedtek a rendőrök. 12 esetben tömegközlekedési eszközökön, 30 esetben üzletekben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb, zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedés szabályait az állampolgárok.

A vonatkozó kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta, a védelmi intézkedésekkel szemben elkövetett szabálysértések miatt összesen 946 esetben intézkedtek a rendőrök. 810 esetben a figyelmeztetés, 60 esetben a helyszíni bírság kiszabásának lehetőségével éltek, 76 esetben pedig szabálysértéséi feljelentést tettek.  

 

Kiemelten fontos a pontos adatszolgáltatás

Müller Cecília ismertette, hogy az előző napon 932 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, közülük többen vannak azok, akik tünetmentesek, vagy csak kevés tünetük van. Az elmúlt 24 órában elhunyt 21 beteg, 12-en szív- érrendszeri megbetegedésekben, a többiek anyagcsere-betegségben, rosszindulatú daganatban és más betegségekben szenvedtek. A legfiatalabb elhunyt 37, a legidősebb 93 éves volt. 9187-en gyógyultak meg eddig, az aktív fertőzöttek száma jelenleg 23 961 fő.

A tiszti főorvos beszélt arról is, hogy 804 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen. Mint mindta, nagyon dinamikus változásnak vagyunk tanúi, Európa-szerte több országban is hirtelen kapacitáshiány mutatkozott az egészségügyben. Ezért kiemelten fontosnak nevezte, hogy a magyar egészségügyi intézmények még pontosabb, napra- szinte órára kész adatokat szolgáltassanak, hogy a szükséges lépéseket időben meg tudják tenni.

 

74 egészségügyi intézményből 12 másikba vezényeltek át orvosokat, ápolókat

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy a védekezés a tervek szerint történik, a központokban növelték a kapacitást, a kirendelések is folyamatban vannak. Mindig annyi egészségyügyi szakembert vezényelnek át az adott helyekre, amennyi szükséges. Továbbra is az a cél, hogy a lehető legkevesebb kórházba koncentrálják a betegellátást, ahol viszont minden tárgyi és személyi feltétel a rendelkezésre áll a kezelésekhez.

A tiszti főorvostól megtudtuk, hogy jelenleg 746 egészségügyi dolgozó átvezénylése történt meg, 74 egészségügyi intézményből 12 másik, koronavírusos betegeket ellátó intézménybe. Jellemzően segédápolókat, szakápolókat, intenzív szakápolókat, intenzív szakorvosokat, belgyógyász szakorvosokat, tüdőgyógyász szakorvosokat és rezidenseket vezényeltek át.

Hozzátette, hogy a központosítások további célja az is, hogy azok az intézmények, amelyek nem vesznek részt a koronavírusos betegek ellátásában, továbbra is folytathassák mindennapi tevékenységüket, a többi beteg ellátását.

 

Új lehetőségek nyílhatnak meg a tesztelésben

Müller Cecília megjegyezte, hogy eddig összesen 792 485 PCR-tesztet végeztek. Új lehetőségek nyíltak meg a teszteléssel kapcsolatban a tavaszihoz képest, már vannak olyan gyorstesztek, amelyek lehetővé tehetik, hogy gyorsabban jussanak diagnózishoz egy adott beteg esetében. A Nemzeti Népegészségügyi Központban ezek vizsgálatát megkezdték, ennek eredményétől függ, hogy az említett gyorstesztek felhasználhatók lesznek-e a diagnosztikában.

Végezetül beszélt arról is, hogy mindnyájunkat megvisel lelkileg is a pandémia, ez talán még fokozottabban igaz a gyerekekre. Fontos, hogy adott esetben egy-egy, a betegségből felgyógyult gyermeket az intézménybe visszatérve ne közösítsenek ki a többiek, ebben pedig a felnőtteknek komoly felelősségük van.

 

Október 20-ától érhető el az ingyenes influenza elleni védőoltás

A tiszti főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni, mindenki számára térítésmentes védőoltás. A kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.
Kiemelte: a legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat.

További programok »

FEL