Müller Cecília: Az oltási reakció csekélység a kialakuló védettséghez képest

2021. április 27. 13:15 | D. Nagy Bence

A jelenlegi oltási héten minden vakcinatípus rendelkezésre áll majd.

 

– Míg Indiában jelenleg az új variáns óriási problémákat okoz, Európában már a harmadik hullám leszálló szakaszában vagyunk. Eredményes küzdelem folyik a pandémia ellen – fogalmazott Müller Cecília az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Az országos tiszti főorvos kiemelte, hogy hazánkban a védekezés során az oltások kapnak alapvető hangsúlyt, amelyek életet mentenek azzal, hogy meggátolják a súlyos szövődmények kialakulását.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a héten minden védőoltástípus elérhető lesz Magyarországon. A múlt szombaton érkezett 600 ezer adag Sinopharm vakcinával pedig már meg is kezdték a három napos, hétfő és szerda között zajló tömeges oltást a kórházi oltópontokon, valamint a háziorvosi praxisokban.

– Kedden 480 ezer Szputnyik-vakcinát szállítottak hazánk területére, ebből 200 ezer első komponensű oltóanyag. Szintén a keddi napon 355 ezer 680 Pfizer-vakcinát szállítottak le – ismertette a tiszti főorvos. Hozzátette, hogy a beérkezett, 19 ezer 200 adag AstraZeneca oltóanyag mellé egy jelentős, 324 ezres szállítmány érkezik a héten.

Müller Cecília a védettségi igazolványhoz kapcsolódó információkat is megosztotta a tájékoztatón.

– Előfordul, hogy a mostani hajrában a védőoltás beadásának rögzítése kisebb késedelmet szenved, ugyanakkor a védettségi igazolványok gyártása csak a rögzített adatok alapján történhet meg. Az igazolvány kiadásával kapcsolatos problémákat az ügyfélkapun keresztül, egy űrlap kitöltésével, valamint a kormányhivataloknál lehet jelezni – közölte a szakember.

A tiszti főorvos a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vakcinafelvételi hajlandóságról szóló adatait is ismertette, mely szerint a megkérdezettek 62 százaléka szeretne élni az oltás lehetőségével. Míg a vakcinák elutasítottsága az év első hetében 36 százalékos volt, addig mára mindössze 19 százalék.

Müller Cecília a friss járványügyi adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy már a lakosság 37 százaléka megkapta az első védőoltását, országosan pedig közel 35 százalékos csökkenés mutatkozik a fertőzöttek számában.

– 1 millió 700 ezer személy már a második oltását is megkapta. Fontos, hogy aki behívót kap az ismétlő oltásra, mindenképpen jelenjen meg. Nem szabad elhanyagolni a beadatást, az immunitást ugyanis ez teszi teljessé – hangsúlyozta a tiszti főorvos. Hozzátette, hogy az oltási reakció természetes jelenség, előfordulásuk azonban összehasonlíthatatlanul csekélyebb, mint a vakcina nyújtotta védettség.

 

Mérlegen a kihágások

– Az elmúlt huszonnégy órában 648 személlyel szemben történt rendőri intézkedés maszkviselés elmulasztása miatt. A jogszabály életbe lépése óta összesen 60 ezer 434 ilyen intézkedés zajlott – ismertette Kiss Róbert rendőr alezredes. Mint mondta, hétfőn 103 személy szegte meg a kijárási tilalmat, ezen kihágások száma összesen 66 ezer 257.

Az alezredes tájékoztatása szerint hétfőn 1707 új hatósági házi karantént rendeltek el, így összesen 34 ezer 785 van érvényben. A rendőrség 2020 tavasza óta összesen 567 büntetőeljárást  kezdeményezett a koronavírus járvány alatti különleges jogrendi időszakban történt szabályszegésekkel kapcsolatban.

További programok »

Életmód

Betakarítás volt a Meseházban

Hétvégén rendezték meg a Meseházban az Apáról fiúra családi hagyományőrző programsorozat októberi eseménye, melynek témája az őszi betakarítás volt. A szombati esemény főszereplője a kukorica volt, melynek különböző felhasználási lehetőségei tanították és mutatták be játékos formában.
2024. október 14. 13:30
FEL