Müller Cecília: Most kell a legkomolyabban venni a járványt

2021. március 1. 13:23 | D. Nagy Bence

Az oltási stratégia is változott, hogy mindenki a lehető leggyorsabban megkaphassa az első védőoltását.

 

– Emelkedő számoknak vagyunk a tanúi, most minden figyelmünket az elkövetkezendő hetekre kell irányítanunk – fogalmazott Müller Cecília az operatív törzs hétfői tájkoztatóján. Az országos tisztifőorvos arról számolt be, hogy a fertőzöttek száma a világon jelenleg már a 113 milliót is meghaladta.

A tisztifőorvos a harmadik hullámmal kapcsolatban elmondta, hogy a második hullám lefelé menő szakasza nem ért el a kiindulási szintre, hanem erőteljes emelkedés következett.

– Magyarországon a hét végén 4326 fővel nőtt az igazolt ferzőzöttek száma, 84 beteg hunyt el – ismertette a tisztifőorvos a legfrissebb napi adatokat. Hozzátette, hogy továbbra is nagy figyelmet kell fordítani az aspecifikus védekezési formákra, tehát a maszkviselére és a kézfertőtlenítésre.

A tisztifőorvos arról is beszámolt, hogy a beadott védőoltások száma is növekedett az elmúlt héten.

– Hazánk a harmadik legjobban átoltott ország az unióban a lakosság arányában, ez 6,94 százalékot jelent, amellyel Málta és Dánia mögött foglalunk helyet – emelte ki Müller Cecília. Mint mondta, hétfőn, a hajnali órákban 280 ezer Szputnyik vakcina indult el Budapest felé, amelyből 100 ezer a második komponensű oltóanyagot tartalmazza.

A tisztifőorvos köszönetet mondott a háziorvosoknak a praxisukhoz tartozó betegek informálásáért és oltásáért. A tájékoztatón elhangzott, hogy 685 247 fő már megkapta az első adag védőoltást, 251 691-en pedig a másodikat is.

– Egyesek egy számukra szimpatikusabb vakcina miatt hosszabb időt is várnak az első oltás beadásával, ez az idő azonban védettség nélkül telik. Kérjük, hogy fogadják el a felkínált vakcinát, hiszen 100 százalékos védettséget egyik oltóanyag sem ad, ugyanakkor a súlyos szövődményektől mindegyik megvéd – hívta fel a figyelmet Müller Cecília. Hangsúlyozta, hogy módosítottak az oltási stratégián, hiszen a cél az, hogy az első védőoltást minél gyorsabban mindenki megkaphassa.

A tisztifőorvos ismertette, hogy az oltási munkacsoport és az operatív törzs javaslata alapján a Pfizer-vakcinájából az első oltás utáni 35. napon, míg az AstraZeneca esetében 12 héttel az első oltást követően adják be a másodikat, a tanulmányok szerint ugyanis a második adag későbbi beoltása nagyobb hatékonyságot eredményezett.

A tájékoztatón szó esett a Johnson & Johnson által gyártott egydózisú Jannsen vakcináról, amelyet az USA-ban már engedélyeztek. A vektor alapú vakcina európai felhasználásáról már megkezdődtek a tárgyalások.

A tisztifőorvos kiemelte, hogy a főváros mellett Békéscsabán, Kecskeméten, Pécsett és Szekszárdon is jelentős emelkedést mértek a szennyvízben található koronavírus-örökítőanyag kapcsán. Müller Cecília hangsúlyozta, hogyha a megfertőződések száma a jelenlegi ütemben emelkedik, akkor akár újabb védelmi intézkedések bevezetésére is sor kerülhet.

 

Már a védőoltást is hamisítják

– Az első két hullám során több hír is beszámolt olyan csalókról, akik rossz minőségű maszkokat árultak magas áron, de újabban az illegálisan árult védőoltások is megjelentek. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lakosság valódi védelmet biztosító, ellenőrzött oltóanyaghoz csak az állam révén juthat hozzá – fogalmazott Kiss Róbert rendőr alezredes.

Az alezredes a március 15-ig meghosszabbított védelmi intézkedések kapcsán arról az új rendelkezésről is beszámolt, amely szerint egy (igazolt) gazdasági jellegű út után hazatérni kívánó magyar állampolgár minden esetben két hét hatósági házi karanténba kell hogy vonuljon, kivéve ha uniós tagországban vagy tagjelölt országban tartózkodott. 

Kiss Róbert a hétvégi rendőri intézkedésekkel kapcsolatban ismertette, hogy maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt 618 intézkedés zajlott. Az elmúlt 48 órában 12 294 hatósági házi karantént rendeltek el, így jelenleg összesen 34 716 van érvényben.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL