Műhelytitkok a szitanyomásról

2019. április 26. 18:09 | Vágvölgyi Nóra

Lonovics László grafikusművész szemléltető előadásán bárki megismerkedhetett a szitanyomó technikával, amit Andy Warhol is előszeretettel alkalmazott. A közönség emellett olyan helyi alkotók munkáit is láthatta, akik művészi szinten alkalmazták ezt az eljárást.

Lonovics László Andy Warhol egyik legismertebb alkotásának, Marilyn Monroe szitanyomatának másolatát is elhozta a rendhagyó előadásra. A békéscsabai grafikusművész szemléletes programján az érdeklődők azzal a sokszorosító grafikai eljárással kerülhettek testközelbe, amellyel a híres Warhol-nyomatok is készültek.

Medgyesi Pál, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatóhelyettese hangsúlyozta, hogy a múzeum számos programmal igyekszik  még közelebb hozni a látogatókhoz a pop-art kiemelkedő alakját. A képzőművészet kedvelői ezúttal arra kaphattak választ, hogy a kiállított nyomatok miként születhettek meg.

A technika szinte eggyé vált Andy Warhollal, hozzá kötődik, de számos hazai művész is előszeretettel alkalmazta ezt az eljárást. Többek között a Budapesti Műhely művészei is kísérleteztek ezzel a technikával, akiknek munkáit a Mértankapszulák című kiállításon is megtekinthetik az érdeklődők - hangzott el az előadáson.

Lonovics László elmondta: a szitanyomás a ’70-es évektől kezdve lett népszerűbb. A festő szerint ez a grafikai technika mindig is a folyamatos sűrítés és egyszerűsítés lehetőségét biztosította az alkotónak, éppen ezért nehéz megújulni benne.

„Ez akkor egy nagyon új sokszorosító eljárás volt, a magyar kortárs művészet grafikusai és festői széles körben használták, illetve Andy Warhol kiállított képei közül is nagyon sok a szitanyomat” - tette hozzá a csabai grafikus. Andy Warhol műveit május 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Munkácsy Mihály Múzeumban.

További programok »

Kultúra

FEL