Újragombolt hagyományok – szombaton ismét megrendezik a Múzeumok Éjszakáját

2022. június 23. 09:14 | Vári Bianka

Már húsz éve nincsen nyár Múzeumok Éjszakája nélkül! Június 25-én ismét megrendezik az ország egyik legnagyobb kulturális eseményét, melyhez a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum is csatlakozott.

Idén június 25-én szombaton délután 17 órától kezdődnek a programok. Az első órákban főként a gyermekeknek és családoknak kedveznek a szervezők. Idén is lesz például bábelőadás, ezúttal azonban felnőttek számára. A programok kapcsán Bácsmegi Gábor, a 7.Tv Aktuális című magazinjában elmondta, hogy a szakmai vonal mellett a népi hagyományok is szerepet kapnak.

– Igyekszünk a népi játékokat is előtérbe helyezni, talán egy picit újra is gondolni. Tehát lesz a Drótos Tóték játszótere, a VárJáték játékaival is lehet játszani, illetve azokkal a klasszikus, múzeumban megszokott és várt játékok is előkerülnek, amelyek az eddigi rendezvényeinken óriási sikert arattak – sorolta az igazgatóhelyettes.

Meghívott vendégek is részt vesznek a szombat esti programokon. Lonovics Lászlóval Gyarmati Gabriella beszélget majd, Dolák-Saly Róbert pedig gyermekeknek tart interaktív zenés műsort, majd az Agyaghadsereg tárlatán vezeti végig a látogatókat. Emellett a múzeum állaldó kiállításain kurátori tárlatvezetéseket tartanak majd.

A teljes program ide kattintva érhető el. 

További programok »

FEL