MSZP: Drasztikusan drágul az üzemanyagok ára

2021. november 1. 13:32 | behir.hu

500 forint felett van a benzin átlagára, 400 forint egy kiló kenyér, 1 euró pedig majdnem 365 forintba kerül. Mindezek mellett rekordmagasságon az infláció – hívja fel a figyelmet az MSZP békéscsabai szervezetének közleménye.

A párt közleményét az alábbiakban módosítás nélkül adjuk közre: 

 

"Mind a benzin, mind a gázolaj átlagára 500 forint fölé emelkedett. Ez a tavaly októberi árakhoz képest mintegy 40%-os áremelkedést jelent. Ez az áremelkedés mindent drágít, amit szállítani kell, és persze mindent szállítani kell. Mindannyiunk pénztárcáját megterhelik ezek az áremelkedések. A kisebb keresetűeket, az alacsony nyugdíjból élőket pedig még érzékenyebben érintik.

Az áremelkedésekben meghatározó szerepe van annak, hogy az Orbán-kormány és az MNB tudatosan gyengíti a forintot. Nincs ezzel más cél, mint, hogy nyerészkedjenek az árfolyamon. A kormány nem fagyasztja be a benzin árát, nem utasítja a Magyar Nemzeti Bankot, hogy erősítse meg a forintot, és az agrárminiszter sem különösebben izgatja magát, amiért már a kenyér is luxuscikké válik sok ember számára. 

Amikor a Fidesz még ellenzékben volt, az akkori kormányt okolta a magas üzemanyagárakért. Emlékszünk mindannyian a hangzatos tirádákra, a papagájkommandó tagjaitól mindenkor elhangzó „Mondjon le!” felszólításra. Most ők állnak a kormányrúdnál. Nem szólnak semmit, de ami a legrosszabb: nem is tesznek semmit a drágulás megállítása érdekében. A tetteik (hiánya) magáért beszél.

Olyan eszközökhöz kell nyúlni, amivel azonnali segítséget lehet nyújtani az embereknek. Az alapvető termékek adócsökkentése az egyik legsürgősebb intézkedés. Be kell fagyasztani az üzemanyagár emelkedését, azonnal csökkenteni kell rajta a jövedéki adót!"

További programok »

Itthon

Kormányszóvivő: A kormány meghosszabbítja a babaváró támogatást

A döntésről Vitályos Eszter kormányszóvivő számolt be a Gyulás Gergely miniszterrel közös hétfői kormányinfón. A döntés értelmében 2024. július 1-je után akinek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyerekük, azok legfeljebb kétéves hosszabbítást kaphatnak. Akik 2019 és 2021 között vették fel a kölcsönt, azoknak a határidő egységesen 2026. július 1-jéig hosszabbodik meg.
11:05
FEL