MSZP: Célunk, hogy jobb életet teremtsünk a dolgozó emberek számára

2021. május 1. 11:50 | behir.hu

Mi, szocialisták, szociáldemokraták idén május elsején is ünneplünk, bár a közös ünneplésre nincs lehetőségünk, összeköt minket a célunk, hogy jobb életet teremtsünk a dolgozó emberek számára – fogalmazott Miklós Attila az MSZP Békéscsabai Szervezetének nevében május 1. alkalmából

Az áll közleményükben: a munkavállalók jogfosztottabbak lettek a Fidesz kormányzása alatt. Bevezették a rabszolgatörvényt és elnyomják a szakszervezeteket. A járvány idején pedig magukra hagyták az állásukat elveszítők százezreit.

Ez azonban nem maradhat így, ezért az MSZP szerint nemcsak kormányt kell váltanunk, hanem korszakot is. Gondoskodó, esélyteremtő államra van szükség, amely európai szabadságot és európai életszínvonalat hoz el. Biztos megélhetést akarunk mindenki számára. Adómentes minimálbért, megduplázott családi pótlékot, európai szintű magasabb fizetéseket és nyugdíjakat, európai színvonalú egészségügyet akarunk – fogalmaznak.

Majd úgy folytatják: most elég elmennünk szavazni, hogy szociálisan érzékeny, a munkavállalók jogait is figyelembe vevő kormányzat alakulhasson, 130 éve, amikor május 2-án Békéscsabán sor került a helyi agrárproletárok első tudatos megmozdulására, többször vért követelő megmozdulások kellettek a munkás- és az emberi jogok biztosításához.

A csabai társadalomból sarjadt „paraszt-szocializmus”, ami Áchim pártjában programot is alkotott, ami kísérlet volt arra, hogy a demokráciát és a szocialista eszméket összekapcsolja a vidéket nyomasztó gazdasági és egyéb problémák megoldásával. Bár a 19. század végétől egymást követő megmozdulások nem vezettek az agráriumban dolgozók helyzetének lényegi javulásához, a mozgalom szellemisége tovább élt a városban. A paraszt-szocializmus a város egyik legértékesebb demokratikus szellemi mozgalma volt, amelynek emlékét érdemes feleleveníteni, megőrizni a jövő számára – emelte ki az MSZP Békéscsabai Szervezete.

A legtöbb gazdasági mutatóban Békés megye az utolsó helyeken kullog. Az átlagbérek a nyugdíjak messze elmaradnak az országos átlagtól.

Békés megyében biztos megélhetést nyújtó munkalehetőségekre, munkahelyekre van szükség. Olyan üzemekre, amelyek magas hozzáadott értékkel előállított termékeket gyártanak. Az adottságainkat kell kihasználni, ezért a mezőgazdaságot, a mezőgazdaságra épülő feldolgozó ipart kell erősíteni. Tisztességes megélhetést biztosító bérekre, a kiszámítható időskort lehetővé tevő nyugdíjakra van szükség Békés megyében is – hangsúlyozzák.

További programok »

Politika

FEL