Mozgolódik a fagyipiac, de a szezonnak még nincs vége

2024. szeptember 6. 12:06 | Bere Mátyás

Idén nem volt túl sokszor fagyos a hangulat, sőt a tavasz vége hamar nyárba szökkent, ezért a fagyiszezon jól és határozottan megkezdődött és egy két izgalommal is kecsegtetett. Szakértőket kérdeztünk a szezonról.

Ha fagyiról van szó, akkor a csúcson mindig az alapízek lesznek – erősítette meg a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, Erdélyi Balázs és a békéscsabai Hóvirág Fagylaltbár tulajdonosa, Asztalos Nóra.

Erdélyi Balázs kiemelte, hogy a nyáron már visszaesés volt a fagyipiacon, még a zsúfolt üdülőövezeteken is.

– Most megyünk az extrémebb fagylaltok felé, melyek között sok meghökkentő is lehet, de ezekre is van igény. Kiemelendő, hogy a citrom, csoki, vanília és eper ízek mellé kezd felzárkózni alapízként a pisztácia és a mangó is – fogalmazott a szakmai elnök.

A szakember hozzátette, hogy sokan nem emeltek idén árat, még annak ellenére sem, hogy drágultak az alapanyagok.

– Aki emelt, az is átlagosan 10 százalék körül tette, ez tavaly 17 fölött volt.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Asztalos Nóra kiemelte, hogy nincs okuk panaszra, számukra jó a szezon, és még mindig tart.

– A klasszikusoknak mindig kell lennie a pultban, de ezek mellé kellenek a különlegességek is. Ezek közül is azok, amik nem túl elrugaszkodottak. Például chilis és a virágos fagyikat egy kisebb réteg, de keresi. Nálunk a pultban 24 fagylalt van, de összesen 400 féle ízünk van forgásban – fogalmazott a fagyizó-tulajdonos, majd kiemelte, hogy nagyon fontos a fagylaltoknál a textúra, az állag és kiemelten a minőség.

– Békéscsabán az üzletünkben szerintem még nőtt is a vásárlók száma – tette hozzá.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL