Orosházi az év marcipános szaloncukra

2021. november 23. 11:30 | Varga Diána

Az év szaloncukrai közé válogatták az összesen 152 nevező és több mint 5000 szem szaloncukor közül az orosházi székhelyű Hóvirág Fagylaltbár vörösboros, aszalt szilvás édességét, amely egyúttal a marcipán kategóriában is elsőséget szerzett.

Az Év szaloncukra verseny tavaly indult, civil kezdeményezésként. A szervezők a megmérettetésre igyekeztek az összes hazai gyártót meghívni, így történt ez az orosházi Hóvirág Fagylaltbár esetében is, amely a téli hónapokban a sütemények mellett a karácsonyi édességek készítésével is foglalkozik.

A megmérettetésen a 152 nevező és a mintegy 5000 szem beküldött szaloncukor közül 10 kategóriákban hirdettek első helyet – ezek közé került be a vörösboros, aszalt szilvás, marcipános finomság, mely megnyerte kategóriáját. Érdekesség, hogy a megmérettetés zsűrijét nem csupán a szakma alkotja, hanem az Év Szaloncukra megmérettetés közösségi oldalain bárki jelentkezhetett kóstolónak.

Asztalos Nóra, a Hóvirág Fagylaltbolt tulajdonosa hírportálunknak elmondta: most először neveztek be cukrászati versenyre.

– Örülünk az elért eredménynek és nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy az egyik szaloncukrunk megnyerte a kategóriáját. A verseny szervezői kerestek meg bennünket azzal, hogy nevezzünk. Nem készültünk rá tudatosan, hanem a már bevált receptekkel, ízekkel indultunk, egyúttal szerettünk volna tapasztalatot szerezni. Összességében jól szerepeltünk, a zsűri nemcsak a szaloncukor ízét, hanem textúráját, csomagolását is megdicsérte – fogalmazott a díjnyertes üzlet tulajdonosa.

Hírportálunknak azt is elárulta, hogy a vörösboros és aszalt szilvás, főzött krémet marcipánba töltik, amelyet roppanós, belga étcsokoládéval vonnak be. Mint mondta, a málnás szaloncukruk is elnyerte a zsűri tetszését, de a többféle textúra miatt mégis inkább az előbbi finomságot díjazták, melynek kategóriájában nem volt párja.

Végül, de nem utolsó sorban a győztesek: 

 

Ízek versenye

Kókusz kategória: Jamaicai feketekókuszos fehércsokoládés szaloncukor (Demeter Chocolate)

Karamell kategória: Ropogós ostyás sós-karamellás szaloncukor (Keszthelyi Sütibolt)

Mogyoró kategória: Piemontei mogyorós szaloncukor (Stühmer)

Marcipános kategória: Vörösboros, aszalt szilvás marcipán (Hóvirág Fagylaltbár)

Zselés kategória: Meggyes-zselés szaloncukor (Chocco Garden)

Az év új íze: Boci - meggyes-zselés szaloncukor

 

Alacsony árkategória legjobbjai (<599Ft/100g)

Tesco banános-ropogós és málnás robbanócukorkás tejcsokoládés szaloncukor

Lidl fehércsokis-epres barackos cukormentes szaloncukor

Boci meggyes-zselés szaloncukor

 

Az Év Cukormentes Szaloncukrai

Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor édesítőszerrel

Lissé aranygaluskás szaloncukor

Stühmer narancsos-fahéjas szaloncukor édesítőszerrel

 

Legjobb kézműves szaloncukrok

Roppanókekszes fehércsokis trüffel szaloncukor (Sulyán Cukrászda)

Jamaicai feketekókuszos fehércsokoládés szaloncukor (Demeter Chocolate)

Sós-karamellás étcsokoládés szaloncukor (Gyulai Kézműves Cukrászda)

További programok »

FEL