Modern Városok: Könnyebb lesz eljutni a csabai iparterületekre

2018. május 15. 17:50 | Varga Diána

Újabb támogatói okirat született a Modern Városok Program békéscsabai projektjei kapcsán. A kormány ugyanis támogatja azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyek a békéscsabai ipari területek könnyebb elérhetőségét célozza – jelentette be kedden délután a város polgármestere.

Szarvas Péter arról tájékoztatott, hogy a beruházás 12 elemből áll és összesen 4,5 milliárd forintot fordíthatnak rá. Ebből 1,7 milliárd forint Európai uniós forrás, míg 2,8 milliárd forint kormányzati támogatás.

Utóbbi részeként kerékpárút létesül Gerláról és Mezőmegyerről az északi ipartelepre, felújítanak több parkolót és rendezik a csapadékvíz elvezető rendszert a város több pontján, míg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program révén kerékpárút épül a Szabolcs utcán, a Lencsési lakótelepről a Kétegyházi útra – a szakaszon új út is épül –, a Tevan Andor utca és az Ipari út között, illetve a Pataky László és a Kápolna utca között.

– Ez a fejlesztési csomag nagy arányban tartalmazza az itt megtelepedett vállalkozások igényeit, sok céggel egyeztettünk. Azt gondolom, hogy az érintett társaságok örömmel tapasztalják majd, hogy az eddigi kapcsolat a cégvezetés, az önkormányzat és a magyar kormány között tovább erősödött, hiszen ezek a beruházások a saját munkavállalóik biztonságos munkába járását, illetve a cégek vonzerőnövelését is szolgálják – fogalmazott a behir.hu kérdésére Szarvas Péter.

A térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a fejlesztésekkel nem csak Békéscsaba, hanem annak vonzáskörzete is jól jár, hiszen sokan ingáznak naponta a megyeszékhelyre. Herczeg Tamás szerint a kormány szándékainak komolyságát jelzi, hogy már május elején aláírták a beruházással kapcsolatos támogatói okiratot, ezzel is azt mutatva, hogy folytatni kívánja a Modern Városok Programot.

– Azt remélem ezektől a fejlesztésektől, hogy érzékelhetően növelik majd a város GDP-jét, javítják a foglalkoztatotti helyzetet. Ha sok a munkahely, növekszik a munkaerőkereslet, ezzel arányosan a emelkednek a bérek is – sommázott Herczeg Tamás, hozzátéve, hogy a beruházásokkal a térségek közti különbségek is kiegyenlítődhetnek.

 

A Modern Városok Program békéscsabai keretmegállapodását 2016-ban kötötte meg Szarvas Péter és Orbán Viktor miniszterelnök. Azóta a békési megyeszékhelyet érintő több projektet is jóváhagyott a kormány, ezekről erre a linkre kattintva olvashatnak bővebben. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program beruházásairól pedig ide kattintva tudhat meg további részleteket.

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő Paláncz György alpolgármester, képviselő 8.vk. – Fidesz-KDNP

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Paláncz György beszámolóját olvashatják.
2024. április 18. 13:00
FEL