Mlinár Pali 70!

A régi-régi ismeretségünkből kifolyólag tegeződünk.

– Amikor beütöttem a Google királynőbe, hogy „Mlinár”, a gép azt dobta ki, hogy a magyar Molnár név szláv alakváltozata.

– Még pedig szlovák. Ötéves koromig szinte csak szlovák szavakat hallottam otthon. Majd az óvodában a társaimmal kommunikálva egész jól megtanultam magyarul.

– Már akkor elkezdtél táncolni?

– Dehogy! Lényegesen később. Az általánosban a lövészettől a sütés-főzésen keresztül a modellezésig szinte minden szakkört kipróbáltam. Amikor hetedikes lettem, az egyik tanárnőm megkérdezte, hogy akarok-e néptáncolni. „Persze!”, vágtam rá. Akkoriban minden év végén megtartották az úttörő seregszemlét, amelyen Born Miklós volt a „táncos” a zsűriben. Ráadásul az unokaöccsével, Born Petivel osztálytársak voltunk. A fellépésünket követően Miklós bácsi Petin keresztül üzent, hogy menjünk el a Balassi utánpótlás csapatába táncolni.

– Akkor már idestova 57 éve tagja vagy ennek a szakkörnek.

– Nyolcadik elején megint jött a tanárnő, és ismét megkérdezte, hogy akarok-e táncolni. Nagy büszkén nemet mondtam neki, ugyanis én már akkor a Balassi tagja voltam. Persze valójában még csak az utánpótlás csoportjának.

– Melyik középsuliba jártál?

– A Közgébe, de már 16 évesen tanítottam néptáncot Újkígyóson, Szarvason, Szeghalom. Hamarosan megismerkedtem Marikával, a későbbi feleségemmel, akivel együtt tanítottunk. Közben elindult a szólótánc fesztivál, és mindjárt az elsőn megkaptam az Aranysarkantyús címet.

– Miben voltál erős?

– Nem tudom megmondani… Nekem úgy megcsavarta ez az egész az orromat. Vásárhelyi Laci bácsi javasolta, hogy menjek el a méhkeréki Nyisztor Györgyhöz, a népművészet mesteréhez. Azt követően Marikával minden héten kijártunk hozzájuk. A méhkeréki táncokon keresztül ismertem meg azzal, hogy mi az az autentikus folklór. A Nyisztor családnak nem volt gyermeke, és annyira megszerettek minket, hogy Marikát örökbe akarták fogadni.

– Mi volt polgári foglalkozásod?

– Mindig azt mondom, hogy életemben összesen három évet dolgoztam. Amikor a Közgét elvégeztem, másfél évet a pamutszövőben, fél évet a Kner nyomdában, majd egy jó évet ismét a pamutszövőben tevékenykedtem. Akkor már éreztem, hogy nem az való nekem. Közben ott voltam az összes próbán, jártam tanítani, és onnantól kezdve csak a hobbimnak élek.

Természetesen mindez rengeteg odafigyeléssel, gonddal jár, de ezt mégsem érzem. Az akkori népművelődési intézet elindított C, B és A kategóriás tanfolyamokat, amelyeket szépen végigzongoráztam.

Ezzel párhuzamosan a szegedi Juhász Gyula főiskolán nevelőtanári diplomát szereztem, majd posztgraduális képzésen elvégeztem a táncművészeti főiskolát. Amikor még B-kategóriás voltam, Born Miklóssal, Foltin Jolival – Novák Ferenc, azaz Novák Tata feleségével – kitaláltuk, hogy csinálunk egy felmenőrendszerben működő utánpótlás képzést.

– Nincs mese, a néptánc a hosszú élet titka: Born Miklós is, Novák Tata is a közelmúltban töltötte be a 90. évét. Te még gyerek vagy hozzájuk képest.

 – Én még az (kacag). A néptánciskola felmenő rendszerét Foltin Joli Budapesten, mi pedig itt csináltuk meg, ahova az első osztályosok jelentkezhettek (akkor kezdett Bak Tomi, Majtényi Dani, Gulyás Levi, Zsíros Reni stb.). Majdan felajánlották, hogy indítsak be egy néptánccsoportot az ÁFÉSZ-nál.

„Az nem lehetséges – mondtam –, mert én Born Miklóssal, a mesteremmel szemben elvből nem indítok csoportot!” Marikával közben összeházasodtunk, úgy volt, hogy elköltözünk Tatabányára. Még mielőtt mentünk volna, Novák Tata felhívott, hogy Salgótarjánba kell mennünk tanítani. Előtte azonban egy hónapra kimentünk Tatáékkal Belgiumba táncolni.

– Nagyon irigyeltem a ’80-as években a néptáncosakat, egész Európát bejárták.

– Diplomata útlevelünk volt, amit mindig bevontak, és csak az indulás előtt kaptuk meg. Egyébként Salgótarjánban már négy éve működött egy együttes, de nagyon szét volt esve. Majd egy év múlva Arany II. Minősítést kaptunk.

– Onnan ez a nagy bajusz?

– Nem, ezt Born Miklóstól örököltem, ő is mindig ilyen kunosra vágatta. Az első nógrádi szakreferensi utam Hugyagra vezetett. Amikor megérkeztem már sötét volt, majd megláttam egy bőszoknyában ringatózó nénit az utcán és megkérdeztem tőle, hogy hol van a művelődési ház. Mire ő csak mondja, mondja… és érzem, hogy magyarul beszél, de egy mukkot sem értettem. Persze 10 év alatt belerázódtam a palóc nyelvjárásba.

– Átvetted az akcentust?

– Nem, de a Marika lányom igen. (Palkó 1982-ben, Marika 1984-ben született Salgótarjánban.) Velünk irodalmi magyarul, a dadussal pedig palócosan beszélt. Én csak egy mondatot tanultam meg: „Asóra, kápóra, gyík van a hatórba!”, ami magyarul: ásóra, kapára, gyík van a határban!

– Mikor jöttetek vissza?

– Born Miklós folyamatosan követte salgótarjáni munkásságomat. A nyugdíjazása előtt rákérdezett, hogy „Pasó, nincs kedved haza jönni?” Persze, hogy volt.  

– És a többi gyermeketek már itt született.

– Anka 1989-ben már Békéscsabán jött világra, őt Peti 1991-ben és Zsuzsi 1992-ben követte.

– Tudatos volt, hogy ilyen nagy családtok lesz?

– Zsuzsi után már elgondolkodtunk azon, hogy talán a korunkra való tekintettel megálljt parancsolunk magunknak. Alapvetően úgy gondoltuk, hogy a gyermek felnevelése a magaválasztotta életpályára való állítással fejeződik be. Ám mit hoz a sors: mindegyik táncolt. Már pólyás korukban ezt szívták magukba: ott voltak a járókában a próbákon.

Palkó, Marika, Peti és Zsuzsi később a Honvédban, Tatánál voltak hivatásos táncosok, majd néptáncpedagógusok lettek. Mellette többen más tanulmányokat is végeztek. Anka állatorvos akart lenni, de először nem vették fel. Majd azt javasoltam neki, hogy az állatorvosi mellett próbálkozzon meg a humán orvosi felvételijével. Most gyerekorvos a csabai kórházban.

– Miképp ünneplitek meg azt a kerek évszámot?

– Szolidan; majd a hétvégén a szűk, 19 tagú családom körében.

A Mlinár család – Forrás: Mlinár Pál

***

Mlinár Pali hivatalos életútja ITT! olvasható el.