Egyedüli magyar csapatként néptáncolnak a balassisok a törökországi fesztiválon

2023. július 6. 12:55 | Such Tamás

Pénteken kezdődik a 35. Golden Karagoz Nemzetközi Néptáncfesztivál a törökországi Bursában. A közel egyhetes programfolyamon mintegy húsz nemzet táncosai, köztük a békéscsabai Balassi Táncegyüttes is bemutatkozik.

„Szerencsésen megérkeztünk Törökországba, Bursába!” – posztolta ki a Facebook-oldalára néhány órája Mlinár Péter, az együttes művészeti vezetője. A július 7-12. között zajló fesztiválról, praktikai okokból kifolyólag Peti szüleit, a hátországban tartózkodó Mlinár Pált és Mlinárné Marikát kérdeztük.

Elmondták, a táncosok több alkalommal is szerepelnek. Először a pénteki nyitógálán egy háromperces számmal lépnek fel, majd a hétvégén a szabadtéren négyszer-ötször, 10-15 perces előadásokat tartanak; azt követően a fesztiválszínpadon egy 5 és 10 perces blokkot táncolnak és a 12-ei zárógálán pedig egy háromperces műsorral búcsúznak Bursától.

 

A Balassi Táncegyüttes tagjai a bursai fesztivál felé – Forrás: Mlinár Péter

 

A fesztivál egyben verseny is, amelyen a zsűri tagjai előre meghatározott kritériumok alapján pontoznak. Először is nagyon szigorúan veszik az időkorlátokat; továbbá külön értékelik a megjelenést, a koreográfiát, a táncok technikáját, az éneket és a(z élő)zenét.

– Noha ez a 35. fesztivál, mi azonban 39 évvel ezelőtt már szerepeltünk ott, csak akkor még a rendezvény nem volt a CIOFF-nak (International Council of Organizations of Folklore Festivals and Folk Art) a tagja – fűzi hozzá Mlinár Pál.

(Ebből is látszik, hogy már akkor gyümölcsözően működött a türk-szkíta kapcsolat – S. T.)

A Balassi Táncegyüttes Facebook-oldalán napról napra beszámol az együttes bursai élményeiről.

 

A bursai fesztivál logója

További programok »

FEL