Miroslava Paskova: Csodálatos dolgokat hallottam a BRSE-ről

2024. január 11. 17:53 | Hidvégi Dávid

A bolgár válogatott csapatkapitányával erősített a női röplabda Extraligában szereplő Swietelsky-Békéscsaba! Miroslava Paskovát a csütörtöki edzés után kérdeztük meg arról, hogy miért a BRSE-t választotta.

Még kedden jelentette be a klub, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a bolgár válogatott szélső ütőjével, Iveta Stanchulovával. Az egyesület hamarosan pedig számot adott arról, hogy megszerezte a bolgár nemzeti együttes csapatkapitányát. Miroslava Paskova a görög AEK Athéntól érkezett Békéscsabára. A 27 éves, 180 centiméter magas ütőjátékos korábban megfordult Törökországban és Lengyelországban is. A legnagyobb sikereit hazájában érte el, ahol háromszor nyert bajnokságot, négyszer pedig kupát. A nemzeti csapattal 2021-ben elhódította az Arany Európa-ligát, valamint tagja volt annak az U23-as válogatottnak is, amely 2017-ben világbajnoki bronzérmet szerzett.

Tóth Gáborral már dolgoztam együtt a válogatottnál, így a döntésemben nagy szerepet játszott a vezetőedző kiléte, illetve sok csodálatos dolgot hallottam már a BRSE-ről. Örülök, hogy a klub részese lehetek, kiváltság itt lenni – mondta kérdésünkre a játékos. Hozzátette: fantasztikus a klub infrastruktúrája, a lányok pedig együtt jó közeget alkotnak.

A játékos várhatóan vasárnap már ott lesz a BRSE keretében a Szent Benedek Röplabda Akadémia elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján. A találkozó 17 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. A Miroslava Paskovával készült interjúnkat a BRSE TV január 16-ai adásában láthatják, amelyben többek között Tóth Gábor vezetőedző is beszél a keret átalakításának hátteréről.

További programok »

Sport

Csabai kispályás: Indul a szezon – a 2. csoport sorsolása

Augusztus 26-án elkezdődik a városi kispályás labdarúgó bajnokság 2024/25-ös idénye Békéscsabán. A következő napokban megmutatjuk minden csoport sorsolását: indulhat az idény, ha tehetik, szurkoljanak a helyszínen barátaiknak, ismerőseiknek! A 2. csoportban tizenkét csapat küzd meg egymással, íme a program!
2024. augusztus 24. 17:23
FEL