A portugál Marta Hurst is a BRSE-ben folytatja

2024. július 4. 12:15 | behir.hu

A szélső ütő a Kaposvári NRC együttesétől igazol Békéscsabára – jelentette be a klub csütörtökön.

Az egyesület idei második igazolása a portugál válogatott Marta Santos Hurst, akinek a neve nem véletlenül csenghet ismerősen a szurkolók számára, hiszen tavaly a KNRC alapembere volt. A 31 éves, 183 centiméter magas szélső ütő a saját posztján ott volt a három legeredményesebb játékos között az Extraliga előző idényében, a bajnokságban ezüst-, a Magyar Kupában pedig bronzérmet nyert csapatával.

A majdnem 100-szoros válogatott röplabdázó Portugálián kívül megfordult a spanyol bajnokságban, többek között a Barcelonában, de kipróbálhatta magát Olaszországban, valamint a Bundesligában is. Magyarországra tavaly igazolt először, és annyira megtetszett neki hazánk, hogy végül a csabai egyesület ajánlatát fogadta el.

 

További programok »

Sport

Nyolc mérkőzéses sorozata szakadt meg a gyulai focicsapatnak Monoron

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság Dél-keleti csoportjának soros fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Monor SE vendégeként lépett pályára március 16-án. A fürdővárosi gárda végig irányította a mérkőzést, ám végül emberelőnyben sem sikerült pontot szereznie a Pest megyei arénában.
2025. március 17. 14:12
FEL