– A hetedik alkalommal csatlakoztam a Baptista Szeretetszolgálat által 2004-ben életre hívott cipősdoboz akcióhoz, amelynek célja, hogy olyan rászoruló gyermekek is karácsonyi ajándékhoz jussanak, akik önhibájukon kívül nem tudnak a családjukkal igazi ünnepben, ajándékozásban részesülni – fogalmazott Fülöp Csaba.
Fülöp Csaba – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Az önkormányzati képviselő célként tűzte ki az idén is, hogy a körzet aktívan részt vegyen a kezdeményezésben, és az ott élők, valamint az ottani intézmények segítségével minél több doboznyi ajándékot tudjanak összegyűjteni a rászoruló gyermekek és családok számára. A választókerület és intézményei – Andrássy gimnázium és a Petőfi Általános Iskola – 2016 óta vesznek részt az akcióban, és ebben az időszakban több mint 1800 adományokkal teli dobozt ajánlottak fel. Az idei felajánlásokkal ez a szám már több mint kétezerre duzzadt.
– A Békés Megyei Könyvtár 2018 óta miden évben gyűjti a cipősdobozokat, amit mi mosoly csomagnak hívunk – mondta Juhász Zoltán, a bibliotéka első embere. – Nagyon fontos, hogy minél többféle módon kapcsolódjunk a karitatív tevékenységekhez – mind az olvasók, mind a könyvtárosok.
Krisán Zoltán, az Újforrás Gyülekezet lelkipásztora elmondta, a Napsugár bábszínházi gyűjtőpontról 260, az Andrássy gimnáziumból és a Petőfi Általános Iskolából összesen 352, a könyvtárból 250 – ebből 100 csomag a Jankay suliból –, valamint a gerlai Jegenye Sarki Csemegéből 130 csomag gyűlt össze.
– A csomagok nagyrészét péntek reggel a bácsalmási bázisra, onnan majd Vajdaságba és Erdélybe szállítják, illetve csütörtök délelőtt folyamán néhány dobozt a Erzsébethelyi Általános Iskolába és a cigánymissziónak is vittünk – fűzte hozzá Kiss Csaba Péter, a gyülekezet elöljárója.
A megajándékozott gyermekek és az együttműködő egységeik nevében is hálásan köszönik az ajándékokat.
Dr. Farkasné Csathó Katalin, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium főigazgató-helyettese és Greksza Attiláné, a Petőfi Általános Iskola egyik pedagógusa – Fotó: Such Tamás / behir.hu